Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A matematikus nem halmozza az élvezeteket, inkább élvezi a halmazokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gurzó K. Enikő • HÍREK • 2018. március 24. 15:19 • Frissítve: 2018. március 24. 18:11
A matematikus nem halmozza az élvezeteket, inkább élvezi a halmazokat
Megnyílt a XXII. Hajnal Imre Matematika Tesztverseny és Módszertani Nap Gyulán

Rekordszámú diák nevezett be idén a Bolyai János Matematikai Társulat megyei tagozatának gyulai vetélkedőjére, amelyre az ország távolabbi részeiből és a határon túlról, Zentáról (Délvidék), Tornaljáról (Felvidék) és Szatmárnémetiből (Románia) is érkeztek diákok és pedagógusok, összesen több mint kétszázan. A rendezvényt a Harruckern János iskolában nyitották meg március 24-én délelőtt. A 10. évfolyamosok kategóriájában az első és a második helyet is az Erkel Ferenc gimnázium tanulói érdemelték ki, Vincze Zoltán és Széphegyi Gergő személyében. A 12. évfolyamosok között Barát Aszparuh, a Karácsonyi János gimnázium tanulója második helyezett lett. 

Czeglédiné Szappanos Anita igazgató a verseny megnyitó ünnepségén

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A vendégeket Czeglédiné Szappanos Anita, a Gyulai Szakképzési Centrum és a Harruckern János iskola igazgatója köszöntötte. Üdvözlő szavaiban az intézményvezető kifejtette, nagyon büszke arra, hogy annak a generációnak a tagja, amelyik a Hajnal Imre által írt matematika tankönyvből érettségizett. Emellett arra is büszke, hogy a vetélkedőnek immár a nyolcadik alkalommal ad otthont a Harruckern János iskola, ahol ebben az évben rekordszámú versenyzőt, 127 diákot látnak vendégül, akik közül sokan a határon túli magyar lakta területekről érkeztek.

Az iskolaigazgató kiemelte, az eseményen a házigazda intézmény tanulói is rendszeresen részt vesznek, idén heten neveztek be, ami szintén meghaladja a korábbi években indulók számát.

Bevezető gondolatait Czeglédiné Szappanos Anita egy Péter Rózsától vett idézettel zárta, aki így fogalmazott: a matematika egyik forrása az ember játékos természete, épp ezért, nem csak tudomány, hanem művészet is.

 

A diákokat Marczis György is köszöntötte

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Dr. Szakács Attila főiskolai tanár, a BJMT megyei tagozatának elnöke megnyitóbeszédében abból indult ki, hogy ma már elképzelhetetlennek tartjuk az életünket matematika nélkül, de leszögezte, léteznek olyan területek, amelyeken 400 évvel ezelőtti találmányokat hasznosítanak, ami azt jelenti, nem csak most, a számtan korábban is része volt mindennapjainknak.

– A matematikus egy olyan ember, aki nem az élvezeteket halmozza, hanem inkább élvezi a halmazokat – zárta üzenetét a Bolyai társulat megyei elnöke, és ezzel megalapozta a megnyitót követő vetélkedő hangulatát. A diákoknak Marczis György középiskolai tanár, a BJMT Békés megyei tagozatának titkára is sok sikert kívánt.

Míg az osztálytermekben feladatmegoldás zajlott, a diákjaikat elkísérő pedagógusok szakmai előadásokat hallgathattak meg. Az iskola konferenciatermében dr. Csapó Benő egyetemi tanár (Szegedi Tudományegyetem), dr. Hajnal Péter docens (Szegedi Tudományegyetem), a verseny névadójának fia, Bíró Bálint vezető szaktanácsadó, az egri Szilágyi Erzsébet gimnázium mestertanára és Béres Zoltán, a zentai Bolyai tehetséggondozó gimnázium tanára számolt be kutatási eredményeiről.

 

a versenyzők

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A szervezőktől megtudtuk, az Uhrin János és Szabó Zsófia matematikatanárok által évekkel korábban elindított program lebonyolítását a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága Békés Megyei Testületének Matematika Tudományos Műhelye, a békéscsabai Andrássy Gyula gimnázium kollektívája, számos magánszemély és Gyula város önkormányzata segítette. A verseny szakmai felügyeletét a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének tanárai látják el dr. Németh József c. egyetemi tanár irányítása mellett.

 

Az eredmények a következőképpen alakultak

I. kategória

  1. Vincze Zoltán (Erkel Ferenc gimnázium, 10. évf.),
  2. Széphegyi Gergő (Erkel Ferenc gimnázium, 10. évf.),
  3. Molnár Réka (Andrássy Gyula gimnázium, 9. évf.),
  4. Csillag Balázs (Vásárhelyi Pál szakgimnázium, 10. évf.),
  5. Juhász Gergő (Táncsics Mihály gimnázium, 9. évf.),
  6. Bánfi Bendegúz (Táncsics Mihály gimnázium, 10. évf.).

II. kategória

  1. Szép Ábris (Andrássy Gyula gimnázium, 12. évf.),
  2. Barát Aszparuh (Karácsonyi János gimnázium, 12. évf.),
  3. Varga Tamás (békéscsabai belvárosi gimnázium, 12. évf.),
  4. Molnár Alexandra (Andrássy Gyula gimnázium, 12. évf.),
  5. Molnár István (Széchenyi István szakgimnázium, 11, évf.),
  6. Varjú Dániel (Széchenyi István szakgimnázium, 11, évf.).

III. kategória

  1. Oszlács Benjámin (kétegyházi szakközépiskola, 10. évf.),
  2. Gulyás Raul (Zwack József szakgimnázium, 9. évf.),
  3. Veress Andrea Katalin (Bethlen Gábor szakgimnázium, 10. évf.),
  4. Botás György (Harruckern János szakgimnázium, 11. évf.),
  5. Szabó Vince (Kós Károly szakgimnázium, 10. évf.),
  6. Trajer Zsanett (Göndöcs Benedek középiskola, 9. évf.).

I. versenyen kívüli kategória

  1. Fehér Konrád (Bolyai gimnázium, Zenta, 9. évf.),
  2. Dancs Balázs (Bessenyei György gimnázium, Kisvárda, 10. évf.),
  3. Barabás Martin (Bessenyei György gimnázium, Kisvárda, 10. évf.),
  4. Szabó Thalmeiner Bence (Hám János líceum, Szatmárnémeti, 10. évf.),
  5. Havas Panna (Hám János líceum, Szatmárnémeti, 10. évf.),
  6. Lőrincz Róbert (Hám János líceum, Szatmárnémeti, 10. évf.).

II. versenyen kívüli kategória

  1. Nagy Kinga (Bolyai gimnázium, Zenta, 11. évf.),
  2. Batta Gergő Péter (Bessenyei György gimnázium, Kisvárda, 12. évf.),
  3. Németh Andrea Dóra (Bessenyei György gimnázium, Kisvárda, 11. évf.),
  4. Lőrincz Flórián (magyar tanítási nyelvű gimnázium, Tornalja, 12. évf.). 

A dolgozatokat dr. Németh József c. egyetemi tanár (Szegedi Tudományegyetem), a zsűri elnöke, dr. Kosztolányi József docens (Szegedi Tudományegyetem), a feladatsorok összeállítója és dr. Szakács Attila főiskolai tanár (Gál Ferenc Főiskola), a Bolyai János Matematikai Társulat Békés Megyei Tagozatának elnöke, valamint Pálinkás István szoftvermérálonök, aki Juhászné Kunstár Máriával közösen a szakiskolások feladatait válogatta össze. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)