Becsyné Szabó Márta
A Magyar Arany Érdemkeresztet adományozta Becsyné Szabó Márta címzetes főjegyzőnek Áder János köztársasági elnök, a kitüntetést kedden adta át Pintér Sándor belügyminiszter a BM márványtermében.
Gyula címzetes főjegyzője a Békés megyei közigazgatásban négy évtizeden át végzett magas színvonalú szakmai és példaértékű vezetői munkája elismeréseként kapta a kitüntetést.
– Nagyon meglepődtem, és elérzékenyültem, amikor megtudtam, hogy kitüntetnek. Ilyenkor tudatosul az emberben, hogy hány éve dolgozik, és hogy talán nem végezte rosszul a munkáját – válaszolta lapunk megkeresésére Becsyné Szabó Márta.
A címzetes főjegyző elmondta: 1977-ben, 41 éve került a gyulai városházára, ahol húsz éve dolgozik jegyzőként.
– Sokat vívódtam húsz évvel ezelőtt, hogy elvállaljam-e a feladatot. Együtt tanultuk a képviselőkkel a rendszerváltást, az új intézmények működését. Nagyon nehéz időszak volt, a képviselő-testületi ülések általában hajnal háromig tartottak, a hosszú évek során azonban kiegyensúlyozottá vált a munkatempó – idézte fel.