Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az Európa-bajnoki dobogó harmadik fokán az ezüstíjász

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. február 27. 11:00
Az Európa-bajnoki dobogó harmadik fokán az ezüstíjász
Kiválóan teljesített Szántó István az EIAC IFAA Teremíjász-Európa-bajnokságon

Az IFAA világszervezet teremíjász-Európa-bajnokságát rendezték meg február 15. és 18. között Budapesten, a Hungexpo területén. A kontinensbajnokságon a gyulai Kerecsényi László Íjász Egyesület színeiben versenyző Szántó István is elindult.

A dobogó harmadik fokán Szántó István

Fotó: Kulcsár Ernő

Az „ezüstíjásznak” aposztrofált fürdővárosi versenyző elmondta, a verseny érdemi része még meg sem kezdődött, de már is Európa-csúcs született, hiszen minden korábbinál többen neveztek a viadalra. A versenyen huszonnégy nemzet több mint ötszáz versenyzője mérettette meg magát.

– Ez a szám előrevetítette, hogy kiélezett és rendkívül magas színvonalú lesz a küzdelem.

A kontinensbajnoksággal párhuzamosan a FEHOVA 3D Indoor Championship vadász-íjász nemzetközi verseny küzdelmei zajlottak.

– Ez azt jelzi számunkra, hogy Magyarország nemcsak a versenyeredmények terén, de a versenyek szervezésében is íjásznagyhatalom.

Az úgynevezett nulladik napon a regisztráció, valamint a fegyver- és technikai ellenőrzés utáni gyakorlás várt a versenyzőkre, akik sok régi ismerőssel találkozhattak. 

– A sok kedves barát és ismerős között örömmel fedeztem föl a német Braunsdorf Reinhardot, aki tavaly nemes küzdelemben, hatalmas világcsúccsal győzött le a brassói IFAA Terem Világbajnokságon.

 

 

Fotó: Kulcsár Ernő

Az torna első napján a mezőnynek hatszor öt lövést kellett teljesítenie, amelyet két sorozatban lőhettek el a húszyardos távolságról. A lövésekre három perc állt rendelkezésre, amelyet a jól látható helyen elhelyezett digitális időmérőkön ellenőrizhettek a riválisok.

– Elsőre nem tűnhet bonyolultnak a dolog, ám egy nem jól felépített lövés vagy egy pillanatra elkalandozó figyelem elég arra, hogy ne te legyél a bajnok. A laikus szemlélő számára is igen érdekes lehet a százhúsz méter hosszú pályán felsorakozott íjászok és a különböző íjcsodák látványa.

Az első nap azonban nem hozott túl jó híreket a gyulai versenyző számára, hiszen technikai problémája adódott. Ennek ellenére a második helyen zárta a fordulót. A második napon flintfordulókra került sor. Ezeknél a sztenderdegység hét fordulóból áll, minden fordulóban négy vesszővel, melyeket hét különböző távról kell kilőni a húsz, illetve harmincöt centiméteres átmérőjű lőlapokra. A fürdővárosi íjász ezt a fordulót a harmadik helyen zárta.

Délután, a FEHOVA Nemzetközi 3D Teremíjász Bajnokságon egy körben huszonnégy célt kellett hat lőállásból kilőni.

– A célokat élethű háromdimenziós állatfigurák alkották. Volt itt a tigristől a dinoszauruszon át a vaddisznóig minden, még az életterük is ki volt alakítva, így tették élményszerűbbé, változatosabbá a versenyt. Sokáig vezettem a kategóriámban a mezőnyt, végül egy ezüstérem boldog tulajdonosa lettem.

Az utolsó versenynapon ismét a sztenderdforduló következett, azzal a különbséggel, hogy erősorrend alapján lőttek az íjászok. Ez azért fontos, hogy az élen álló versenyzők lássák egymás eredményeit.

– Ebben a fordulóban véglegesen eldőlt, ki lesz az Európa-bajnok. Mindezek tükrében óriási volt a küzdelem, a versenyláz, a jó értelemben vett feszültség. Minden mozdulat, minden lélegzetvétel meghatározó lehetett a kiegyensúlyozott mezőnyben.

 

 

Fotó: Kulcsár Ernő

A harmadik nap estéjén az ünnepélyes eredményhirdetési ceremónia várt a versenyt teljesítőkre, a díjakat az IFAA Íjász Világszövetség elnöke adta át.

Szántó István nem sokáig pihenhet, hiszen nemsokára Ausztria felé veszi az irányt, ahol a HDH IAA 3D Archery World Championship, azaz a 3D világbajnokság vár majd rá.

A Kerecsényi László Íjász Egyesület három versenyzővel képviseltette magát a kontinensbajnokságon. A fürdővárosi színeket Szántó István, ifj. Szántó Zoltán és Szántó Zoltán képviselte a budapesti viadalon.  A veteránvadászíj-kategóriában Szántó István harmadik helyen végzett, a felnőttek férfivadászíj-kategóriájában Szántó Zoltán a tizedik helyezést érte el. A párhuzamosan rendezett IFAA 3D vadászíjászversenyen tizenhét ország több mint háromszázötven íjásza vett részt. Kincses Zoltán kategóriájában az első helyen végzett, a junior fiúknál Zvolenszki Richárd ezüstérmet szerzett, míg Lévárdi Melinda a felnőtt nők történelmiíj-kategóriájában a negyedik helyen végzett.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)