Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Éléskamralelkek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor György • KULTÚRA • 2018. február 21. 09:15
Éléskamralelkek
Szilasi László József Attila-díjas író volt a vendége a Mogyoróssy János Városi Könyvtárnak

Jókai Mór születésnapjához, február 18-hoz kapcsolódva indult útjára a Magyar Próza Napja program az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Informatikai és Könyvtári Szövetség együttműködésének köszönhetően. Ennek apropóján, február 19-én, hétfőn a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Simonyi-olvasótermében látták vendégül Szilasi László József Attila-díjas írót, akit Dávid Péter, a Karácsonyi János Gimnázium magyartanára kérdezett legutóbbi könyvéről és a prózaírás művészetéről.

Szilasi László és Dávid Péter

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

„A magyar próza újra és újra kísérletet tesz rá, hogy olyan egyszerű, nehéz és szexi legyen, mint F. Scott Fitzgerald vagy Somerset Maugham. Könyvként Ottlik Géza Hajnali háztetők című műve lehet a példa, szerzőként pedig Rubin Szilárd” – mondja Szilasi László. „Amiként vannak éléskamralelkek, melyekben bárki és bármikor azonnal táplálékot lel, vannak olyan ritkán és nehezen megtisztulók is, köztük az enyém, amelyeket úgy kell átváltoztatni írócellává, mint egy bélsárral telített illemhelyet, hogy egy-egy kivételes napkeltén saját valódi vágyaikat is felismerhessék” – írta Rubin Szilárd. A békéscsabai származású író immár túllendülve az illemhelylélekség problematikáján a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi docensévé érett éléskamralélek. Régi magyar irodalom-összehasonlító irodalomtudomány szakon végezett, így nem véletlen, hogy a kutatási területe a régi magyar irodalom, Jókai Mór életműve, valamint a legújabb magyar próza. Angolul és németül szívesen olvassa a szakirodalmat, de nem annyira, mint Balázs Mihály irodalomtörténész, aki a reformáció-kutatás és az antitrinitáriusok kedvéért akár portugálul is megtanult. Szilasi a rendszerváltás után érezte azt, hogy szépírói eszközökkel úgynevezett emlékmás-szövegeket kell alkotni, amelyekben legalább az identitás öröklődik. Másfél folyóméternyi kacifántos történetsor elolvasása után nem kevés öniróniával kezeli írásművészetét és szangvinikus humorral beszélgetőtársát, hiszen úgy véli, szakmailag saját könyvhöz viszonyulni nem lehet. Mészöly Miklóssal egyetértve szerinte sem lehet kétszer ugyanazt megalkotni – pl. gyilkosságokat elrejteni ugyanúgy két saját regényben egyenesen bűn. Ugyanúgy tőle kölcsönzi a magyarázó elvet, amely szerint nem szabad sorozatot gyártani, hiszen az ismétlések unalmat szülnek. Belekeveredünk a nagyregények klasszikus hibájába, hogy nehezen és lassan olvashatóvá tesszük azokat, hiszen sok szereplő és sok szál közt elvész a befogadás öröme. Ha még sorközöket sem illesztünk az írásunkba, akkor végképp tönkretesszük a szöveget, tipográfiai erkölcsrombolást is végrehajtunk.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A legújabb regény (nevezzük kisregénynek vagy rétegregénynek, amely nem illeszkedik semmiféle előzetesen triptichonnak kikiáltott regénykoncepcióba – nem összevethető a Szentek hárfája és A harmadik híd kisregényekkel), az Amíg másokkal voltunk (Magvető, 2016) megfelel ennek az elvárásnak, a narrátor váltásainál a szövegfragmentumokat is láthatóvá teszi. A szövegtagolás próza esetén is fontos, egy-egy bekezdés olyan, mint a versnél egy-egy strófa, segíti az értelmezést és a befogadást. Az allúziós technika eszközei (idézetek, mottók) viszont ennek ellenére nagy terhet pakolnak az alapszövegre, jobbára a mesternek tekintett Ottlik és Mészöly hangjain szólalnak meg. A kötet három jelentős magyar író művészetfelfogását, művésszé érésének legfontosabb fázisait járja körbe: Bessenyei György, Jókai Mór és Babits Mihály. A bécsi testőríró Tiszabercelen, a magyar vidék pusztaságában, a regénymágus a levert forradalom utáni bujdosásban Tardonán és a szegedi helyettes tanár szellemi nihilizmustól szenvedő időszakai elevenednek meg. A kibontakozó zsenik készülődése a nagy kiugrásra, fehérek közt három európai pattanásig feszített élethelyzete. Elefántcsonttorony vagy a pusztai kiszolgáltatottság? Mindkettő mindháromnál. Három kisregény, látszólag összefűzhetetlen esszéhalmaz és életrajzi foszlányok, ugyanakkor éppen ez a lényeg: a társtalan magány, amely segélykiáltás a köznek egy örök kérdéssel: de mi lesz ezután?

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A négykezes, Németh Gáborral megírt Kész regény (2000) folytatása elkészült, valamint befejezettnek tekinthető egy poszttraumatikus regény egy bizonyos koponyaműtétről. 2015-ben agydaganatot diagnosztizáltak az írónál. Hogy mennyire ki volt szolgáltatva a központi idegrendszerének, ennek a tapasztalatnak a megírásán dolgozott. Karinthy utazása sem volt leányálom, a Szilasi-vízió is bizarrnak ígérkezik, ahogyan a megelőlegezett cím is találó: Luther kutyája. Bízzunk benne, hogy Szilasit egészségben találjuk az idei könyvbemutatóra, Szigeti Csaba (irodalomtörténész) újra megfejti szűk körben ütős mondanivalóját, Pintér József (grafikus) remélhetőleg érthetően megrajzolja, Darvasi László (íróbarát) jóhiszeműen kiegészíti, Dávid Péter (tanár úr) pedig vélhetően kikérdezi a könyvről a szerzőt. Ott leszünk, hiszen kell a lelkünknek a táplálék!

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)