Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szabó László az LMP jelöltje Békés megye hármas számú választókerületében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. január 19. 17:15
Szabó László az LMP jelöltje Békés megye hármas számú választókerületében
Bemutatta Békés megyei jelöltjeit a Lehet Más a Politika

Sajtótájékoztató keretében mutatta be a 2018-as országgyűlési választáson Békés megyében induló jelöltjeit a Lehet Más a Politika Békés Megyei Területi Szervezete január 19-én. A négy jelöltet – köztük a hármas számú, gyulai székhelyű választókerületben induló Szabó Lászlót – Takács Péter, az LMP Békés megyei elnöke mutatta be.

bencsik mihálykovács ildikótakács péterszabó lászló és németh sándor

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– Minden ilyen választás a demokrácia egy ünnepe – fogalmazott Takács Péter. – Azt gondolom, hogy minden polgár helyesen teszi, ha szavazatának leadásával kifejezi, hogy mely pártot, személyt és milyen kormány megalakítását támogatja.

A párt megyei elnöke hozzátette, hogy ellenzéki pártként teljesen természetes, hogy le szeretnék váltani a jelenlegi kormányt, de ennek nyomós okai is vannak. Takács Péter szerint a legutóbbi tett választásokon tett ígéreteit a Fidesz nem tartotta be, vagy azoknak éppen az ellenkezőjét tette. Példaként hozta fel, hogy a kormánypárt azt ígérte, hogy megvédi a magánnyugdíjpénztárakat, szeretné visszaszorítani a multik terjeszkedését a magyar gazdaságban. Megemlítette a Paks II. beruházást, valamint a kórházak és a közoktatási intézmények államosítását is.

A folytatásban kiderült, hogy az egyes számú választókerületben Kovács Ildikó indul az LMP színeiben. A kettes számú kerületben az Új Kezdet és a Lehet Más a Politika közös jelöltjeként indul Bencsik Mihály. A hármas számú, gyulai székhelyű választókerületben Szabó László lesz a párt képviselőjelöltje, a négyes számúban pedig az orosházi Németh Sándornak szavaz bizalmas az LMP.

Szabó László időskorában kezdett aktívan politizálni. Gyulán született, azóta is a fürdővárosban él. Élelmiszeripari üzemmérnökként dolgozott nyugdíjazásáig, aktív pályájának túlnyomó részében a gyulai gyermekélelmezési intézmény vezetője volt, éppen ezért felháborítónak tartja, hogy jelenleg is létezik gyermekéhezés. Szerinte ezt a megfelelő munkabérekkel és családi pótlékkal megoldhatnák a családok.

Elmondása szerint a kis- és középvállalkozások járulékcsökkentése lehet az egyik kulcsa a gazdaság fellendítésének. Hozzátette, hogy pártja szerint is szükséges a béremelés, viszont az egyenlő teherviselés elvének alapján az LMP véleménye az, hogy egy progresszív, háromkulcsos adórendszert kell bevezetni.

– Mi a 21. századba akarjuk vinni ezt az országot – mondta bemutatkozása végén Szabó László.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)