Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rajztehetségeket keresnek a fürdővárosban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. november 21. 14:30
Rajztehetségeket keresnek a fürdővárosban
A Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület pályázatára óvodások, iskolások és gimnazisták is jelentkezhetnek

németh endre

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Németh Endre, a Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület elnöke őszi és téli képek alkotására biztatják a város gyermekeit, diákjait.

– Minden húsvétváró kiállításunkat nagy figyelem kíséri. A most kiírt pályázatra az óvodás korútól egészen a középiskolásokig minden fiatal korosztály nevezhet – ismertette a részleteket Németh Endre

– Személyesen megkerestük az összes óvodát, iskolát, gimnáziumokat és szakközépiskolákat is, és nagyon jó volt az ötlet fogadtatása. Szeretnénk hagyományt kialakítani, felkarolni a bimbózó rajztehetségeket. Szeretnénk majd művészeket, rajztanárokat megnyerni az ügynek. Nagy öröm látni, amikor a gyerekek hozzák a szülőket, barátokat, és keresik a saját munkáikat. Jó lenne annyi rajzot kiállítani, amennyire csak kapacitása van a kultúrháznak – tette hozzá a szervező.

A pályázat ötletgazdája elmondta: a pályázatot Gyula ősszel és télen címmel kírták ki, az elkészült műveket december 11-ig várják az Esze Tamás utca 2. szám alatti Civil Házba.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)