Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Podmaniczky-díjat kapott Pétek Edit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2026. július 24. 15:21
Podmaniczky-díjat kapott Pétek Edit
Elismerték a Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület elnökét

Fotó: Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület

Podmaniczky-díjat vehetett át nemrégiben Pétek Edit, a Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület elnöke a Ráday Mihály Város- és Faluvédő Szövetség XLII. Országos Találkozóján, Budapesten.

Az elismerést az épített és természeti örökség, valamint a kulturális értékek megóvásáért, megismertetéséért végzett kiemelkedő tevékenyégért ítéli oda a Ráday Mihály Város- és Faluvédő Szövetség.

A kitüntetést Széphegyi László, a szervezet elnöke adta át a Rumbach utcai zsinagógában. A laudációban kiemelték: a kitüntetett több évtizedes munkája során konferenciák szervezésében, síremlékek felújításában vett részt, tanulmányokat írt és szerkesztett.

Pétek Edit 1998-ban a Budapesti Városvédő Egyesület önkéntese lett, 2008-tól 2011-ig a szervezet alkalmazottja volt. 2004–2007 között a Kiskunhalasi Városvédő Egyesület tagságában kapott helyet, részt vett a Naprózsa című városvédő kiadvány megírásában. 2019-ben Gyulára költözött, ahol bekapcsolódott a helyi városvédő egyesület munkájába. Az önkormányzat támogatásával 2021-ben felújították a Ladics család síremlékét, 2022-ben pedig elkészítették az In memoriam című kiadványt a Gyula város temetőiben nyugvó jeles személyek sírjairól. 2023-ban a gyulai egyesület elnökévé választotta, még ebben az évben kopjafát állítottak a Gyulán 1868-ban városszépítő szakosztályt alapító Baranovics Gergely emlékére. 2025-ben az irányításával szervezték meg Gyulán a Ráday Mihály Város- és Faluvédő Szövetség soros találkozóját. Az általa vezetett egyesület fontosnak tartja a kapcsolattartást a határon túli Zerind, Simonyifalva és Arad társszervezeteivel, valamint a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társasággal. Tevékenységükben hangsúlyt fektetnek a népi kultúra és mesterségek megismertetésére, a fennmaradt tárgyi alkotások megőrzésére. A szervezet tagja a Társadalmi Egyesületek Országos Szövetségének, emellett Pétek Edit tagja a szervezet Békés vármegyei elnökségének is. Az egyesület 2024–2026 között részt vett a SUSCOMNET – „Fenntartható városok – fenntartható közösségek” című európai uniós projekt megvalósításában. Aktivistáik, tagjaik célja, hogy ötleteikkel továbbvigyék az elődeiktől örökölt szellemiségét, és a várossal együttműködve a helyi lokálpatriotizmus motorja legyenek.

A díjat korábban Bagyinszki Zoltán fürdővárosi fotós és Gyula városa is megkapta.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)