Fotó: beküldött fotó/Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület
Az eseményen Pétek Edit elnök köszöntötte a megjelenteket, majd Kovács Mihály vezetőségi tag mondott ünnepi beszédet.
Erkel Ferenc testvére, Erkel Antal Mátyás is részt vett a szabadságharcban. Amikor hadnagy futárként lovával a Tiszán úszott át ellenséges találat érte, sebesülten tért haza. Itthon testvére, Erkel Rudolf gondos ápolása ellenére elhunyt. Erkel Antal Mátyást 1849. augusztus 21-én hősi halottként temették el – mondta el beszédében Kovács Mihály.
A megemlékezésen részt vett az Erkel Ferenc-gimnázium képviseletében Hajdu Zoltán János főigazgató-helyettes és Seres Rita 9. A osztályos tanuló, aki Babits Mihály Örökkék ég című művéből olvasott fel részletet.
A koszorúk elhelyezése és a tiszteletadás után a résztvevők közösen keresték fel Pfiffner Paulina és Ormos János emlékhelyét, mindketten szintén részt vettek a szabadságharcban.