Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Huszonhárom éve kezdődött Arad és Gyula testvérvárosi kapcsolata

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. november 07. 14:30
Huszonhárom éve kezdődött Arad és Gyula testvérvárosi kapcsolata
Az idei Kézfogásokon Erkel Ferenc születésnapját is megünnepelték

A Kézfogások című rendezvénnyel ünnepelték Gyula és Arad testvérvárosi kapcsolatának 23. évfordulóját és Erkel Ferenc születésnapját november 7-én. A rendezvény a gyulai városháza dísztermében kezdődött, ahol a helyi városvezetők mellett Bognár Levente, Arad város alpolgármestere és Kovács József országgyűlési képviselő is megjelent.

bognár leventekovács józsef és görgényi ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az eseményen elsőként Kovács József köszöntötte a megjelenteket, aki visszaemlékezett a testvérvárosi kapcsolat kezdetére és komoly, hagyományos és színes tartalommal megtöltött rendezvénynek nevezte az eseményt. 

A folytatásban Görgényi Ernő mondta el megnyitóbeszédét, aki gondolatait azzal indította, hogy habár a városnak hat rendkívül aktív testvérvárosi kapcsolata van, azok között a legaktívabb mégis az Araddal megkötött együttműködés, amely nem csak a földrajzi közelség okán ennyire sikeres.

– Olyan kapcsolatrendszer kialakítása volt a cél, amely nem csupán politikai kapcsolatokból áll, hanem amelynek keretén belül a civil szervezetek, intézmények és vállalkozások is kapcsolatba léphetnek egymással. Így teljesítheti be küldetését egy testvérvárosi kapcsolat, hiszen a célunk az, hogy minél jobban megismerjük egymást, mert így jobban tudjuk segíteni egymást – hangsúlyozta Görgényi Ernő

A polgármester gondolataiból kiderült: a Gyulai Várszínházat vezető Elek Tibor szorosabbra kívánja fűzni a kapcsolatokat az Aradi Kamaraszínházzal. Az idén tízéves teátrum december 11-én Gyulán is bemutatja egyik produkcióját, jövőre pedig a színházak közös bemutatót is terveznek. Emellett a két város egy-egy gimnáziuma is dolgozik közös projekteken.

Harmadikként Bognár Levente, Arad város alpolgármestere üdvözölte az egybegyűlteket, aki román és magyar nyelven is megköszönte a meghívást, és örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a két város hosszú ideje képes ilyen jó viszonyt ápolni egymással. A köszöntő végén egy december 7-én tartandó Aradi találkozóra hívta meg Gyula város delegációját.

A köszöntők után, 10 órakor a közös program a 2017. évi együttműködési megállapodás pontjainak tárgyalásával zárult, majd a résztvevők javaslatokat tettek a jövő évi közös munka részleteivel kapcsolatban. Délelőtt a megjelentek szekcióüléseken vehettek részt, amelyeken a két város oktatási, turisztikai, gazdasági és pályázatokkal kapcsolatos legfontosabb kérdéseit vitatták meg a szakemberek.

Délután Erkel Ferenc emlékére kezdetét vette a Határtalanul Erkel elnevezésű programsorozat, amelynek keretében a két város képviselői elhelyezték koszorúikat az Erkel Ferenc Emlékháznál, majd művészeti tanácskozás vette kezdetét az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A program este, a Vigadó színpadán zárul, ahol a gyulai Erkel Ferenc Zeneiskola, a gyulai Erkel Ferenc Vegyes Kar, az István Király Operakórus és az Aradi Állami Filharmónia kamarazenekara mutatja be zenés előadását.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)