Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Bevezetőjében kiemelte, az 1848–49. évi forradalmat és szabadságharcot Magyarország egy polgári jellegű, modern, a feudalizmust felszámoló új ország megteremtéséért vívta. A dandártábornok felidézte a történelmi eseményeket, és elmondta, a szabadságharc 1849 tavaszán magyar győzelmeket hozott, ezért Ferenc József császár hű szövetségesétől, az orosz cártól kért segítséget, és ezzel elérte a katonai fordulatot.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Világos, 1849. augusztus 23. és Arad, október 6.: a magyar történelem tragikus dátumai
Világos és Arad között volt egy fontos állomás, Gyula, az utolsó olyan település, ahol a fogoly magyar tisztek emberséges, katonához méltó bánásmódban részesültek. Ám ugyanitt foszlott szét a jövőbe vetett utolsó reménységük is, mutatott rá dr. Ruszin Romulusz. Hisz tisztjeinknek osztrák parancsra Gyulán kellett letenniük fegyvereiket, az oroszok itt adták át őket a bosszúra éhes császáriaknak.
Hogy mit jelentett Gyula az események részesei számára?, tette fel a kérdést a dandártábornok, majd válaszként az egykori márciusi ifjú, Degré Alajos visszaemlékezéséből idézett: „Ügyünk Világosnál meghalt, Sarkadon ki volt terítve, s Gyuláról megindult a világ legnagyobb gyászmenete, s itt Aradon megtörtént a temetkezés”.
A gyulai polgárság annak ellenére, hogy éléskamrái kiürültek, élelmiszerrel, ruhaneművel bőségesen ellátva kísérte el a honvédtiszteket a kivégzés helyére, Aradra, hangsúlyozta dr. Ruszin Romulusz. A csaknem 1400 honvédtisztre halál, börtön és az osztrák hadseregbe történő kényszerbesorolás várt. Az udvar értékelése szerint a legsúlyosabb bűnt azok a tisztek követték el, akik a forradalom kitörése előtt a császári, királyi seregben szolgáltak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Tizenhárom név, tizenhárom életút, hat nemzet, öt nyelv és egy közös sors: a mártírhalál
A dandártábornok emlékbeszédében kiemelte, 1849. október 6-a kapcsán elgondolkodhatunk azon, hogy sorsuk végkimenetelén kívül mi képzett hidat a tisztek között, hisz köztudottan számos ellentét, személyes sérelem, becsvágy, politikai felfogásbeli különbség is felmerült köztük. Úgy vélte, a szeretet és a hűség volt az, ami mégis összekötötte őket. A hűség a családhoz, az embertársakhoz és a hazához.
– Az aradi vértanúk példaadására elsősorban a hazaszeretet, az összefogás és az igaz ügybe vetett töretlen hit ereje mutat rá. A kivégzettek társadalmi, nyelvi és vallási különbözőségük ellenére is egyek tudtak lenni. Együtt harcoltak a szabad, független, polgári Magyarországért. Az uralkodónak tett eskü helyett a nemzethez való tartozás eszméjét választották. Életáldozatuk a hazaszeretet magasztos példája – fogalmazott a katonai parancsnok.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A vértanúk emléke az emberi szívekben él tovább
Az 1850-es, 1860-as években a személyes emlékezet őrizte az aradi tizenhárom példáját, a kiegyezést követő évtizedekben ezt felváltotta a kollektív emlékezet. Ekkor jöttek létre az emlékezés helyei. A honvédtisztek gyulai emlékhelyét 28 évvel ezelőtt a város lakóinak, elszármazottainak és az itt működő vállalatok, intézmények, közösségek nemes együttműködésének eredményeként avatták fel. Ennek kapcsán a dandártábornok aláhúzta: bebizonyosodott, hogy a vértanúk emléke az emberi szívekben él tovább. A honvédtiszti emlékhely a hazaszeretet, a honvédő szellem erkölcsi értékeinek örök mementója.
A koszorúzást megelőző emlékműsorban az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes, a szabadkai Juhász zenekar és Bálint Gergely az 1849. évi tragikus eseményt és ennek mártírjait formálta meg művészi erővel.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
