Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kiválóan szerepeltek a szenior úszók a gyulai megmérettetésen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. SPORT • 2025. június 24. 11:00
Kiválóan szerepeltek a szenior úszók a gyulai megmérettetésen
Ötvenötödik alkalommal rendezték meg az Országos Szenior Úszóbajnokságot és a Dr. Regele Károly Emlékversenyt

Ötvenötödik alkalommal rendezték meg az Országos Szenior Úszóbajnokságot és a Dr. Regele Károly Emlékversenyt június 20. és 22. között a Gyulai Várfürdőben.

A Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub által rendezett eseményre idén 444 versenyző jelentkezett összesen 6 országból, akik 13 korcsoportban álltak a rajtkőre.

A résztvevők idén is egyéniben és váltóban mérték össze a tudásukat, valamint ismét megrendezték a dr. Kárpáti Sándor és dr. Regele Károly nevét viselő emlékszámokat, a családi váltót és a pillepárbajt is.

A gyulai csapat kiválóan versenyzett, összesen 19 aranyérmet, azaz magyar bajnoki címet, 14 ezüstérmet és 17 bronzérmet szereztek, így az összesített tabella hetedik helyén végeztek.

Gyulai érmesek: Legeza László 4 arany, 2 ezüst, Legeza Péter 2 arany, Moldován Attila 1 bronz, Domokos Árpád 3 arany, 3 ezüst, Domokos Ádám 1 bronz, Murnyák Zsuzsanna 2 arany, 1 ezüst, 3 bronz, Csepeli Pálma 2 ezüst, 4 bronz, Ludvig Balázs 3 ezüst, Gévay Liliána 3 arany, Radnai Tibor 1 ezüst, Tóth Ilona ezüst, 2 bronz, Schriffert Józsefné 1 arany, 1 bronz, Bagi Csilla 1 ezüst. Gyulai Titánok 4x50 gyorsváltó bronzérem (Domokos Árpád, Domokos Ádám, Ludvig Balázs, Legeza Bence), Regele 4x50 gyorsváltó aranyérem (Domokos Árpád, Moldován Attila, Legeza László, Legeza Péter), 4x50 mix gyorsváltó bronzérem (Moldován Attila, Radnai Tibor, Gévay Liliána, Murnyák Zsuzsanna), 4x50 mix gyorsváltó 1 aranyérem, 1 bronzérem (Legeza László, Legeza Péter, Fehér Edit, Bagi Csilla), Gyulai Sellők 4x50 gyorsváltó bronzérem (Murnyák Zsuzsanna, Kiss Tamásné, Tóth Ilona, Csepeli Pálma).

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)