Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Világbajnoki ezüstérmes Márton Anita

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • SPORT • 2017. augusztus 10. 08:30
Világbajnoki ezüstérmes Márton Anita
A békéscsabai súlylökő utolsó dobásával szerezte meg a második helyet

Márton Anita, a tavalyi olimpiai harmadik versenyző nagyszerű utolsó dobással, 19,49 méterrel zárt másodikként a 19,94-gyel győztes kínai Kung Li-csiao mögött. A bronzérmet a riói olimpia bajnoka, az amerikai Michelle Carter érdemelte ki, 19,14-gyel.

márton anita a 2016-os riói olimpián

Forrás: origo.hu

Márton Anita a zuhogó esőben, hűvös időben zajló szerdai döntőben az első sorozatban 18,50-ig lökte a súlyt, kísérlete után nem tűnt elégedettnek, fejcsóválása legalábbis ezt jelezte. Kung Li-csiao, aki 20,11-gyel az idei legjobb eredménnyel rendelkezik, 19,16-tal vezetett az első sorozat után, a magyar atléta pedig negyedik volt. Másodikra 18,89-et lökött, ezzel feljött a második helyre, megelőzve a jamaicai Danniel Thomas-Doddot, illetve Cartert. A harmadik sorozatban egy helyet visszacsúszott, mert míg ő 18,65-öt ért el, addig Carter 19,14-gyel eléje került.

A következő sorozattól már csak a legjobb nyolc folytathatta a versenyt, fordított sorrendben. Márton a leggyengébb kísérletét mutatta be 18,33-mal, így maradt a harmadik helyen. Kung és Carter szintén nem javított. Utolsó előtti kísérleténél 18,54 méterre szállt a súly, ugyanakkor Thomas-Dodd 18,91-gyel két centivel túldobta az ő legjobb eredményét, így Márton visszacsúszott a negyedik helyre. Utolsóra azonban – szokásához híven – nagyon összeszedte magát, és a korábbiaknál sokkal koncentráltabban 19,49 méterre lökte a súlyt. Ezzel feljött a második helyre, és azt meg is őrizte, mert amerikai ellenfele már nem tudott javítani.

A békéscsabai színekben versenyző dobó az elmúlt években fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi szabadtéri Európa-bajnokságon (19,04 m – országos csúcs), 2015-ben első lett a prágai fedettpályás Eb-n (19,23 m – ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m – ocs). Tavaly ezüstöt nyert a fedett vb-n (19,33 m – ocs) és a szabadtéri Eb-n is (18,72 m), majd a dobogó harmadik fokára állhatott fel a riói olimpián (19,87 m – ocs), idén pedig újra első lett a fedett Eb-n (19,28 m). Londonban a súlylökés mellett diszkoszvetésben is indul.

Márton Anita a magyar csapat második érmét szerezte a vb-n, Baji Balázs hétfőn harmadik lett 110 méter gáton.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)