Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 18 súlyos és 46 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. augusztus 10. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 18 súlyos és 46 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 66 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 18 súlyos és 46 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 166 személyt fogott el, közülük 28 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 104 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 233 személyt állítottak elő, köztük 123 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 19 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 100 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén augusztus 9-én 0 óra és augusztus 9-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 38 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök további 1 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indítottak büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)