Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kárpát-medencei utazást tettünk a Körös-völgyi Sokadalom gáláján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. július 03. 09:15
Kárpát-medencei utazást tettünk a Körös-völgyi Sokadalom gáláján
Gál László kapta idén a Békés Megye Néptáncáért díjat

A produkciók sorát a gyulai Körös Táncegyüttes nyitotta meg

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A Vajdaságból érkezett szerb népi együttes volt a Körös-völgyi Sokadalom és Összművészeti Fesztivál szombat esti gálájának külföldi vendége. A július elsejei díszelőadáson a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége is átadta díját.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a Suttyomba zenekar húzta a talpalávalót a gyulai tószínpadon megrendezett néptáncgálán, amelynek közönségét Fábián Tamás műsorvezetőként kalauzolta végig a térbeli és időbeli utazáson. A repertoár a forró Délvidéktől a díszes Kalotaszegen át vezetett el a sziklás Felcsíkig.

A produkciók sorát a gyulai Körös Táncegyüttes nyitotta meg Patyi Zoltán Holt Tenger című koreográfiájával, amely az erdélyi Mezőség fegyelmezettségét hozta közelebb hozzánk.

A szerémségi Újpazováról érkezett csoport szerb táncot adott elő balkáni virtussal. A vajdaságiak a Körös Táncegyüttessel ápolt szakmai kapcsolatuknak köszönhetően voltak jelen egyedüli külföldi meghívottként a szombati gálán.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0038.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A többszörösen díjazott, Arany minősítéssel értékelt békési Belencéressel a szatmári tájegységbe látogattunk. A nagy sikert aratott tyukodi táncokat Csipei Judit és Földesi Márton állította színpadra.

A Berény Táncegyüttes ezen az estén vajdaszentiványit táncolt hiteles tartással. A mezőberényi Leg a Láb Alapfokú Művészeti iskola növendékeit Szugyiczki Julietta Beáta, Borgula Benedetta és Balogh Dávid Attila készítette fel az eseményre.

A gyulai Harruckern Táncegyüttes csupán a szomszédba, Arad megyébe vitt, hisz Farkas Tamás szcenográfiájában dobszóra ropott nadabi román és cigány táncot láthatott tőlük a nagyérdemű.

A békéscsabai Csaba Nemzetiségi Táncegyüttes Méra színpompás világát jelenítette meg Szarka Zsolt néptáncpedagógus táncjátékában. A páratlan szépségű viseletet öltött legények és leányok mókás jelenetekkel és virtuóz kalotaszegi legényessel, feszes csárdással szórakoztatták a tószínpad publikumát.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0113.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A Tabán Táncegyüttes az Ízes Nagyecsed című, művészi igénnyel megformált összeállítását hozta el Békéscsabáról Gyulára Farkas Ágnes és Farkas Tamás irányításával.

Az eleki román hagyományőrzők ebben az évben is saját tánckultúrájukat népszerűsítették. Idén azonban nem tértek haza üres kézzel, hisz a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége úgy döntött, a Békés Megye Néptáncáért díjat Gál Lászlónak ítéli oda pedagógiai munkájáért és az eleki táncok megismertetéséért. Az elismerést a kitüntetett testvérbátya, a tánccsoportban szintén aktív Gál Attila vette át.

Utolsóként a megalapításának 50. évfordulóját ünneplő Körösmenti Táncegyüttes lépett színpadra Kovács Sándor koreográfiájával. A gyomaendrődiekkel tett utazás Felcsíkban ért végett. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)