Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Közgyűlést tartott a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. május 31. 18:30
Közgyűlést tartott a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület
A 2016-ban minden eddigi rekord megdőlt a vendégéjszakaszámot tekintve

kiss józsef, az egyesület elnöke és arató henrietta alelnök

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Szokásos, éves közgyűlését tartotta a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület május 31-én, az Elizabeth Hotel konferenciatermében. A gyűlés menetéről és tartalmáról Kiss József, a társaság elnöke beszélt lapunknak.

– Klasszikus, éves beszámoló közgyűlést tartunk ma, illetve meghatározzuk az év feladatait is – mondta Kiss József.

– Először is elhangzik egy beszámoló a tavaly végzett szakmai munkáról, utána a pénzügyi beszámoló és az ahhoz kapcsolódó közhasznúsági jelentést ismertetjük. Végül az előttünk álló év feladatait tárgyaljuk meg, meghallgatjuk a tagok javaslatait, és a tagfelvételről is döntünk.

Kiss József kiemelte, hogy a 2016-os évben rendkívül jó eredményeket sikerült elérni a vendégéjszakaszámok terén, minden korábbi év adatait sikerült megdönteni.

Az egyesület elnöke hozzátette, hogy az idei év egyik célja, hogy még tovább fejlődjön a szakma, amelyet nagyban segít a kialakult szoros összefogás a tagok között. A legfontosabb pedig természetesen az, hogy a tovább javítsanak a tavalyi, rekordokat döntögető statisztikákon.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)