Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Munkáltatói fórummal segítették a helyi vállalkozókat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. április 21. 14:00
Munkáltatói fórummal segítették a helyi vállalkozókat
A rendezvényre a Gyulai járás valamennyi gazdasági szereplőjét meghívták

Munkáltatói fórumot tartottak a Békés Megyei Kormányhivatal Gyulai Járási Hivatalának Foglalkoztatási Osztályán április 20-án. Az esemény egyik célja a járás vállalkozóinak informálása volt az aktuálisan futó, valamint a jövőbeli munkavállalókkal kapcsolatos támogatási lehetőségeikről.

Munkáltatói fórum a gyulai járási hivatal foglalkoztatási osztályán 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Zelenyánszki Miklós 

Az eseményen elsőként Gulyás Imre, járási hivatalvezető köszöntötte a megjelent vállalkozókat és városvezetőket, majd hangsúlyozta: a legfrissebb adatok szerint alig több mint 1100 álláskereső van a Gyulai járásban, amely szám az országos és a megyei aránynál is kedvezőbb.

Zelenyánszki Miklós foglalkoztatási osztályvezető tájékoztatójából kiderült, hogy a fórumra meghívták a térség gazdasági szereplőit és munkáltatóit.

– Ez a fórum azért jó, mert mi is visszajelzést kapunk a munkánkról, és mellette a foglalkoztatók is új információkkal gazdagodhatnak. A fiataljainkat itt kell tartanunk, itt kell boldogulniuk. Ha bárkinek segíteni tudunk, azt kötelességünk megtenni – hangzott el Zelenyánszki Miklós köszöntőjében.

A folytatásban Solti Lajos, a Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának TOP programokért felelős munkatársa emelte ki, hogy egy járási szintű foglalkoztatási paktumot hoznak létre annak érdekében, hogy egy komplex, valamennyi gazdasági ágazatra kiterjedő programmal segítsék a Gyulai járás foglalkoztatási helyzetének javítását. A projekt teljes támogatási összege 300 millió forint, amelyből komplex, egymásra épülő szolgáltatási, képzési és foglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatási elemek valósulnak majd meg. A programba minimálisan 194 álláskeresőt vonnak be.

Az esemény végén Nagy Gabriella EURES-tanácsadó az EURES-munkáltatóknak szóló szolgáltatásait mutatta be, majd a program befejeztével a jelenlévők feltehették kérdéseiket a szakembereknek.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)