Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai ovisok is megünnepelték a magyar költészet napját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. április 11. 21:00
A gyulai ovisok is megünnepelték a magyar költészet napját
Szavaltak, énekeltek József Attila köztéri szobránál

Magyar költők verseit szavalták és énekelték el közösen a gyulai óvodások a száztizenkét éve született József Attila köztéri fejszobránál, a Kossuth utcán április 11-én, kedden.

Tiszta szívvel József Attila gyulai szobránál

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Idén második éve, hogy a gyulai óvodák bekapcsolódtak a magyar költészet napi országos rendezvénysorozatba – mondta köszöntőjében dr. Becsiné Lock Gabriella. Gyula Város Egyesített Óvodájának vezetője arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy az óvoda az első olyan közösségi tér, ahol a verset és a könyvet meg lehet szerettetni a gyermekekkel. Úgy vélte, a digitális világban erre nagyon nagy hangsúlyt szükséges fektetni, és nem csupán intézményes keretek között, hanem a családokban is. Kérte, hogy a szülők legyenek partnereik ebben a törekvésükben, szeressék és szerettessék meg a verset.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

József Attila szobra elé elsőként a Mágocsi úti Óvoda növendékei járultak, majd együttesen elszavalták az ünnepelt költő Kedves Jocó! című versét. Helyüket az Ewoldt Eliz Óvodából érkezők vették át, hogy előadják Osváth Erzsébet Tavasz a várva várt című költeményét.

Dombóvári Vanda kisfiát, Nagy Dombóvári Gergőt kísérte el az eseményre. Gergő Fekete Andrea Utazás című verstét szavalta el. Édesanyja az Arany János-emlékévhez igazodva egy Petőfi Sándor verset választott, az Arany Lacinak címűt.

Beney Zsuzsa Tavaszát már közösen mondta, dalolta az összegyűlt gyermeksereg. Bánhegyi Karola szólót énekelt, Budai-Szűcs Éva tagintézmény-vezető pedig furulyán kísérte a nótázókat.

 

Görgényi Ernő polgármester ovisok társaságában koszorúzott

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

József Attila térplasztikájánál Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere ünneplő ovisok társaságában koszorúzott. A költőóriás emlékhelyénél Pacadzisz Oresztész önkormányzati és kulturális mb. osztályvezető, Dézsi János gyulai könyvtárigazgató és Bagyinszki Zoltán „kultúrattasé” is tiszteletét tette.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)