Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán is átszaladtak a megyefutók

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. április 04. 17:30
Gyulán is átszaladtak a megyefutók
Az 580 kilométeres út gyulai állomásán dr. Görgényi Ernő köszöntötte a résztvevőket

Gyulán is átrobogott a 4. Megyefutás mezőnye április 4-én. A részvevőket dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntötte a gyulai várnál tartott rövid pihenőjükön. 

____Eredeti-GYHRCSD_0006.JPG

Megjöttek! Ismétlem, megjöttek!

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Tóth László ötletgazda által életre hívott futórendezvény a Sarkadi úti Gyula-táblánál érkezett városunkba, majd a Csíkos Dániel futónagykövet által vezetett csapattal egyesülve szaladtak el a várig a részvevők.

A csapatot elkísérték a Gyulai Implom József Általános Iskola és a Nicolae Balcescu Román Általános Iskola diákjai is. A várnál tartott rövid pihenőnél már várta őket dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, akivel közösen írták alá a Megyefutás „hivatalos térképét".

Az ötletgazda rövid köszöntő beszédében újra felhívta mindenki figyelmét a mozgás fontosságára. – Minden településen, ahol megállunk, arról beszélünk, mennyire fontos, hogy rendszeresen mozogjunk.

A jól megérdemelt pihenő után a futórendezvény mezőnye elindult Elek felé, hisz az ötvenkét települést érintő programsorozat még javában tart. A mezőny április 8-án érkezik célba, vissza a kiindulási ponthoz, Békéscsaba főterére. 

GYULAI HÍRLAP • 2017. április 04. 15:55
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)