Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ismét elrajtolt Gyulán a becsületbeli futórendezvény mezőnye

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. március 01. 09:00
Ismét elrajtolt Gyulán a becsületbeli futórendezvény mezőnye
Idén a Gyulai Várfürdő adott otthont a Yours Truly 2023 fürdővárosi programjának

Fotó: Gyulai Kengyelfutók

A Gyulai Várfürdő adott otthont 2023-as Yours Truly fürdővárosi programjának január 25-én. A finn kezdeményezésre életre hívott sportnapon ezúttal is bárki legyőzhette önmagát.

A gyulai programot Csíkos Dániel gyulai futónagykövet és a Gyulai Kengyelfutók szervezték, a résztvevők ezúttal új helyszínen, a fürdő területén teljesíthették az öt, harminc vagy ötven kilométeres távot.

A futónagykövet elmondta, a futónapot az év leghidegebb időszakban rendezik meg, amikor nincsenek versenyek. Gyulán 2018-ban tartották az első kihívást, a sorozat pedig csak a koronavírus-járvány ideje alatt szakadt meg.

Fotó: Gyulai Kengyelfutók

– Fussunk a szabadban, edzőteremben, vagy bárhol, ahol kedvünk van, és küldjük be az eredményeket – adta ki a jelszót a futónagykövet.

A gyulai eseményen a résztvevők „becsületbeli ügyként” saját maguk mérték az időt és a megtett távot. Idén 47 futó mérettette meg magát, akik összesen 718,71 kilométert teljesítettek. A legtöbben a kisebb távokat részesítették előnyben, de hárman az 50 kilométeres távot is bevállalták.

A sportbaráti versengésre vállalkozók éremmel gazdagodtak, a táv teljesítése pedig a nemzetközi rendszerbe is bekerült.

Csíkos Dániel arra is felhívta a figyelmet, hogy Gyulai Kengyelfutók baráti csapata továbbra is várja a futást szerető jelentkezőket.

Fotó: Gyulai Kengyelfutók

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)