Fotó: Kiss Zoltán
Idén is megrendezték Gyulán a finn kezdeményezésű futórendezvényt, a Yours Trulyt. A versenynek február 23-án a Gyulai Várfürdő adott otthont.
Csíkos Dániel futónagykövet, az esemény szervezője elmondta: a Yours Truly nem egy klasszikus futóverseny, hiszen nem egymás ellen versenyeznek a résztvevők, mindenki saját magát igyekszik legyőzni.
Fotó: Kiss Zoltán
Kiemelte: a megmérettetésre még sosem jelentkeztek ennyien, összesen nyolcvanöten álltak rajthoz, a fürdővárosba Orosházáról, Kisújszállásról és Romániából is érkeztek. A résztvevők eldönthették, hogy 5, 10, 25 vagy 50 kilométeres távot teljesítenek.
Hozzátette: a versenyt a Gyulai Várfürdő kabalája nyitotta meg, a helyszínt biztosító fürdő pedig kedvezményes belépőjegyekkel és ajándékcsomagokkal is hozzájárult a futórendezvényhez.
Fotó: Kiss Zoltán