Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ezúttal ágyneműkkel megrakott autóval érkezett Mikus Éva

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. március 20. 08:00
Ezúttal ágyneműkkel megrakott autóval érkezett Mikus Éva
„Minél többet segítünk egymásnak, annál jobb lesz saját lelkivilágunk”
____Eredeti-P1150496.JPG

A mosolygós Mikus éVa mindig kész a jótettekre

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A mindig mosolygós hölgy ezúttal a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház sürgősségi osztályát ajándékozta meg. Március elején ágyneműkkel megrakott autóval érkezett Mikus Éva a gyulai kórházba, hiszen az osztály összes ágyneműjét szerette volna lecserélni.

– A szegény ember és a gazdag ember is oda kerül vészhelyzet esetén. Hadd fogadja őt egy olyan ágy és egy olyan környezet, amilyennek egy beteg embert fogadnia kell.

A gyulai szeretetnagykövet azonban nem állt meg itt, hiszen a következő lépésben a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat kis lakóit látogatta meg, akiket immár húsz esztendeje támogat.

– A Degré utcai intézmény a szívem csücske, már húsz éve segítem őket, ők pedig örülnek nekem, amikor meglátogatom őket.

A két esemény között a gyulai családsegítőről sem feledkezett meg, hiszen játékot, ruhaneműt és élelmiszereket vitt el részükre mindenki Éva nénije.

A mindig készséges és mindig úton lévő hölgy azután sem pihen, hiszen csodákkal teli zsákja mindig kész az adományok kiosztására. Ebben mindig nagy segítséget nyújt Mészáros Ilona tanárnő és Franz Köstner munkája is.

Mikus Éva legközelebb a Pándy Kálmán kórház felnőtt pszichiátriáján, majd a gyermekpszichiátriáján fog segíteni.

– Minél többet segítsünk egymásnak, mert annál jobb lesz a saját lelkivilágunk is – hangzott Éva néni mottónak is beillő mondata. 

GYULAI HÍRLAP • 2017. március 20. 08:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)