gyulai élményeikről rajzolhattak a gyermekek a gyulai várfürdőben
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Mikus Éva elmondta, minden évben ellátogatnak a Gyulai Várfürdőbe, hogy átadják támogatóik ajándékait, most azt gondolták, hogy az államalapítás ünneplésének forgatagában szervezik meg a jótékony eseményt.
A gyermekek választhattak az asztalon lévő játékok közül, amelyért cserébe Mikus Éva csupán egy rajzot kért a fürdőről vagy a gyulai élményekről. Az alkotásokért cserébe a gyermekek egy-egy füzetből és rajzceruzából álló „csomagot” is átvehettek a szeretetnagykövettől.
Mikus Éva segítőjével, Mészáros Ilona tanárnővel azt is megkérdezték, hogy ki honnan érkezett a fürdővárosba. A válaszokból kiderült, hogy Szeghalomról, Kazincbarcikáról, Aradról, Bécsből és Olaszországból is érkeztek vendégek a víziparadicsomba.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos