Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az idei év Implom József-díjasa Goró Ágota lett

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. február 25. 18:37
Az idei év Implom József-díjasa Goró Ágota lett
Kihirdették a 2017-es Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny eredményeit

Száztizenkét diák mérte össze a tudását idén az Implom József Középiskolai Helyesírási Versenyen Kárpát-medencei döntőjében Gyulán, amely február 24-én zajlott a fürdővárosban. A tanulók tollbamondásban és egy feladatlap kitöltésével mérték össze tudásukat, az eredményeket pedig február 25-én hirdették ki a gyulai zeneiskola színháztermében. A díjak átadása előtt prof. dr. Nagy L. János, a zsűri elnöke összegezte a megmérettetést.

____Eredeti-GYHRCSD_0039.JPG

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 – Eredetileg 114-én jelentkeztek a versenyre, de ketten sajnos nem tudtak eljönni. A 112 versenyző fele nyújtott legalább 80%-os teljesíményt, amíg 22-en 90%-os vagy jobb eredménnyel zárták a versenyt. Akik ismerik a követelményeket, azok jól tudják, hogy egyáltalán nem volt könnyű ilyen szintet elérni. Az a kívánságom, hogy legyen minél nehezebb eldönteni a helyezések sorsát beigazolódott, így az első hat helyen nem következett be holtverseny. Szeretném megköszönni mindenkinek a felkészítő munkáját és a versenyzők teljesítményét, akik ilyen szenzációs színvonalat adtak a versenynek – összegezte tapasztalatait prof. dr. Nagy L. János.

 

Az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjének idei díjazottjai:

Gimnázium:

1. Mucsi Klaudia, Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (felkészítő: Tárnok Erika)

2. Vas Barnabás,Móricz Zsigmond Gimnázium, Budapest (felkészítő: Szabó Pap Edit)

3. Somos Péter, Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (felkészítő: Kovács Attila)

 

Szakközépiskola:

1. Winetár Noémi, BMSC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakgimnáziuma, Budapest (felkészítő: Tóth Judit)

2. Srágli Tímea, BSC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma, Veszprém (felkészítő: Sörös Marian)

3. Nagy Tímea Bettina, Pécsi Szakképzési Centrum Közgazdasági Szakgimnázium (felkészítő: Gazdag Ágota)

 

Szakiskola:

1. Markó Dániel, TSC Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnázium, Tatabánya (felkészítő: Szalai Péter)

2. Preiczer Zsolt, Pápai SZC Acsády Ignác Szakképző Iskolája (felkészítő: Szabó Helga)

3. Unterwéger Zsolt, Mikszáth Kálmán Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Balassagyarmat (felkészítő: Bellér Annamária)

 

Határon túliak:

1. Goró Ágota, Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, Székelyudvarhely (felkészítő: Goró Mária)

2. Man Rebeka, Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy (felkészítő: Tákos Ibolya-Lujza)

3. Lakatos Lili, Selye János Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Komárom (felkészítő: Spátay Adriana)

 

Legjobb feladatlap:

Goró Ágota, Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, Székelyudvarhely (felkészítő: Goró Mária)

 

Legjobb tollbamondás:

Goró Ágota, Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, Székelyudvarhely (felkészítő: Goró Mária)

Mucsi Klaudia, Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (felkészítő: Tárnok Erika)

 

Implom József-díjas:

Goró Ágota, Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, Székelyudvarhely

Goró Mária, Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, Székelyudvarhely

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)