Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is megrendezték az Implom József helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjét

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2022. február 25. 15:05
Idén is megrendezték az Implom József helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjét
Március 15-én hirdetik ki a győzteseket

Ezúttal online formában rendezte meg az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét február 24–25-én az Erkel Ferenc gimnázium.

Zámori Ida, a gimnázium igazgatója lapunknak elmondta: két éve csak az internet segítségével találkozhatnak a részvevőkkel. 

– A korábbi, iskolai fordulók után a megyei fordulón vettek részt a gyerekek, közel ötszázan. A Kárpát-medencei fordulón a legügyesebb 120 magyarországi és határon túli tanuló mérheti össze a tudását. A határon túliak idén közel negyvenen vannak – kezdte az igazgató. – Ahogy minden évben, idén is tollbamondás, majd egy internetes felületen kialakított feladatlap várja a versenyzőket – tette hozzá. 

A Kárpát-medencei döntő február 25-én megnyitóval indult, mely az iskola weboldalán volt követhető. A programon köszöntőt mondott Kónya István alpolgármester és Nagy János zsűrielnök. 

Kónya István kiemelte: a résztvevők olyan tudással és képességgel rendelkeznek, amely a huszonegyedik században komoly értéknek számít.

– Anyanyelvünk ápolásának és fennmaradásának egyik fontos pillére a magyar helyesírás, ezt művelitek kortársaitoknál magasabb szinten – mondta. 

Nagy János professzor üdvözlő gondolataiban arról beszélt, hogy a 2022-es ünnepi év, hiszen idén a 35. verseny zajlik a városban.

A folytatásban átadták az Implom József-díjakat. Elismerést kapott Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke és Kovács Dániel címzetes egyetemi tanár.

A megnyitó végén a szervezők bejelentették: március 15-én hirdetik ki az idei megmérettetés legjobbjait. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)