• Gondolom, nem először szembesítenek azzal, hogy te, aki a kilencvenes években az akkori magyar underground kulturális élet egyik szimbolikus helyét, a 48-as klubot csináltad, ma a mainstream szórakoztatás szimbólumának számító kereskedelmi televíziózásban dolgozol.
• Olyan ez, mint amikor a kezembe kerül egy-egy fotó a régi, hosszú, göndör hajú önmagamról: menet közben észre sem veszi az ember a változást, csak egyes pontokon, ha visszanéz, vagy, ahogy mondtad, ha szembesítik. Én azt tudom, hogy mindig azt csináltam, amit szerettem csinálni, ami érdekelt.
• Ezek szerint mindig tévézni akartál?
• Nem, nem mindig. De egyszer eljött az a pont, amikor azt mondtam, igen, én tévés szeretnék lenni, és akkor az egész életemet arra tettem fel.
• És mi volt az előtt a pont előtt?
• Amikor leérettségiztem, nem akartam egyetemre menni, azon gondolkodtam, hogy belevágok a vállalkozói létbe, szórakozóhelyeket csinálok. Ekkor szerveztük az 1991-es EDÜ-t, aminek az egyik helyszíne a kismozi volt. Ott beszélgettünk Hevesi Tomiékkal és Kiss Janival arról, hogy az ideális hely lenne egy klub, érthetetlen, miért nincs ott semmi. No, így született a 48-as klub gondolata, és így kerültem én bele a gyulai kulturális életnek, ahogy mondani szokták, a körforgásába. A kilencvenes évek közepére azonban éreztem, hogy nincs több fantázia az otthonlétben, ekkor már elvágyódtam Gyuláról.
• És ekkor már a tévézés volt a célod?
• Inkább azt mondanám, hogy két célom volt. Tévézni és Geszti Péterrel dolgozni. Őt, valamint Gregorich Andrást, akivel később hét évig dolgoztam együtt, aki a mentorom volt, akkor ismertem meg, amikor az Ász című műsort forgatták Gyulán. Nagyon tetszett az, amit Geszti a reklámirodájával csinált, volt is tőle állásajánlatom, két cég témafelelőse lehettem volna. De két nappal a kezdés előtt kiderült, hogy a munkához angoltudás kell, ami nekem nincs. Ma már azt gondolom, nagy szerencsém volt ezzel: azóta építem nagyon tudatosan, nagyon tervszerűen az életemet.
• Például úgy, hogy megtanultál angolul?
• Igen, például úgy. Októberben úszott el az álláslehetőségem, áprilisban már kinn voltam Londonban. És ott is töltöttem nyelvtanulással másfél nagyon kemény évet. Amikor kiérkeztem, bementem a kiválasztott nyelviskola vezetőjéhez, elgagyogtam neki, hogy nem tudok angolul, de tudni akarok, és azt is, hogy nincs pénzem az egész tandíjat kifizetni. Ezért vállaltam, hogy minden hétfő reggel megjelenek egy heti tandíjjal, és azt előre kifizetem.
• Ekkor azért elég messze voltál a tévézéstől...
• Igen, de most már elmondhatom, hogy kis túlzással a mai napig a nyelvből élek. Másfél év alatt szereztem egy ottani középfokú szintű nyelvvizsgát, és nemcsak a nyelvet tanultam meg, hanem sokkal szélesebb lett a látóköröm, nagyon sok mindenről megláttam, hogyan működik vagy éppen nem működik.
• Tovább nem is akartál kinn maradni?
• Ahogy megvolt a nyelvvizsgám, jöttem is haza, és folytattam az iskoláimat. Nemcsak művelődésszervezésre jártam ugyanis, hanem az újságíró-képzéssel foglalkozó Komlósi Oktatási Stúdióba, és el is végeztem mindkettőt. Méghozzá utóbbit egész nívós társaságban: bár persze voltak olyanok is, akik csak azért jöttek oda, hogy az időt töltsék, miközben a szülők kifizetik nekik a nem olcsó képzést, mi néhányan keményen dolgoztunk, én például, bár csak két-három műhelyt lehetett volna felvenni, illegálisan hat műhelybe is jártam. És az évfolyam legjobbjai között olyanok társaságában voltam, mint Novodomszky Éva, Jaksity Katalin vagy Somogyi Dia.
• Nem meglepő, hogy innen könnyen bejutottál a tévéhez.
• Szerencsénk volt. Ha jól emlékszem, Radnai Péter egyik előadására jött be Simon András azzal, hogy az MTV-ben indul kísérleti jelleggel egy juniorhíradó-szerű műsor, oda mehetnénk gyakornokként dolgozni, persze ingyen. Naná, hogy én is mentem. Ez valamikor nyáron volt, és őszre már átkerültem a nagy híradóba, szerkesztő-riporterként heti három-négy anyagot csináltam, és dolgoztam a reggeli műsorba, a Szabadság térbe is. Ekkor közbeszólt a véletlen, pontosabban ekkor is, mert egyébként az egész életem tele van véletlenekkel, szerencsés véletlenekkel. Épp a montírozóba tartottam két kazettával, amikor a folyosón szembejött velem a már említett Gregorich András, és miután kiörvendeztük magunkat a véletlen találkozásnak, megkérdezte, nincs-e kedvem menni az akkor alakuló kereskedelmi tévék egyikébe. Hát hogy a fenébe ne lett volna?
• Ez volt az RTL Klub.
• Igen, és ott is töltöttem a következő nagyjából hét évet, bár egy ideig még híradóztam az MTV-ben is, de az később, ahogy egyre jobban bedolgoztuk magunkat az RTL-hez, lemorzsolódott. Az első munkánk a Csíííz volt, Liptai Claudiával, Forgács Gáborral, Beleznay Endrével és Besenczi Árpáddal, az egy baromi jó két év volt. Nagy mázlim volt azzal, hogy Gregorichcsal mentem oda, ő egy igazi mentor volt, nagyon tehetséges, emellett pedig egy olyan ember, akinek nem a beosztása, a tisztsége, vagy a kapcsolatai, hanem egyszerűen a személyisége miatt volt súlya, hatalma, befolyása. Persze ehhez oda is tettem magam, bevállaltam például, hogy én csinálom a műsorok promóit, így nagyon sok embert megismerhettem.
• Ha jól tudom, a reality show-k készítése hozta neked a nagy áttörést.
• Mondjuk inkább azt, hogy abban az időben kezdődött a realityk nagy térhódítása, amiben én szinte a kezdetektől benne voltam. Először még egy független produkciós céggel csináltuk a Farmot a Viasat3-ra, ebben, és a Tv2-nek csinált Popsztárokban már szerkesztőként dolgoztam. Ezt követően vált szorosabbá a kapcsolat az RTL-lel, akkor, amikor áttörtek a tévében a valóságshow-k. Ekkor kezdtük a Való Világot, aminek már a létrehozásában is szervesen részt vettem, majd szerkesztőként is dolgoztam benne.
Ezt követően jöttek a túlélőműsorok, ennek a Survivor-sorozatnak már felelős szerkesztője voltam. Mivel ez nemzetközi stábbal készült a Dominikai Köztársaságban, itt is nagy jelentősége volt az angoltudásomnak, a hétköznapi kommunikációban éppúgy, mint az úgynevezett műsorbiblia lefordításában. Aztán két sorozatot csináltunk még a Rettegés fokából, majd amikor az RTL eladta a Való Világot Szlovákiába, egy évet Pozsonyban töltöttem szakértőként. Majd amikor hazatértem, Gregorich Andrással azt a feladatot kaptam, hogy csináljunk valamit a reggeli műsorsávban, mert ugyan nem egy jelentős sáv, de a Mokka akkor durván verte a Reggelit, a nézettsége két-háromszorosa volt a miénknek. Kitaláltunk egy új struktúrát, és bejött.
• Mi volt ez?
• Az, hogy a négyórás, reggel hattól tízig tartó reggeli műsort négy egyórás műsorként kezdtük el kezelni, és minden óra mások célközönségnek szólt, vagyis szól a mai napig is. A legkorábbiak a munkába indulóknak, emellett abba az idősávba tettük a közszolgálati műsorokat is. Aztán ahogyan haladunk előre az időben, úgy szenteltünk egyre nagyobb teret a nőknek, hiszen felmérések és tapasztalatok is azt mutatták, hogy a délelőtti idősávban egyre jelentősebb a női nézők aránya.
• Ezért hívják kilenctől Csak csajoknak, és szól kifejezetten a kisgyerekeseknek, kismamáknak?
• Igen, kilenc után szinte már csak a gyerekükkel otthon lévő anyukák és nyugdíjas nénik nézik a tévét. A Csak csajok elnevezést egyébként én találtam ki, eredetileg munkacímnek szántuk, de aztán nem találtunk jobbat. És visszatérve a változásokra, kellettek persze személycserék - ekkor került egyébként a képbe a szintén gyulai Dombóvári Vanda is -, emellett meg kellett oldanunk azt a problémát, hogy a férfi műsorvezetőknek, Stohl Andrisnak és Csonka Bandinak tízre be kellett érniük a színházba próbálni - erre jött megoldásként a vendégműsorvezető, amit ráadásul nagyon jól lehet promózni is. Szóval ez a megújult Reggeli nagyon bejött a nézőknek.
• Mégis otthagytad az RTL-t, méghozzá, ha lehet azt mondani, a csúcson. Miért?
• Nagyon nehéz döntés volt, de úgy éreztem, elérkeztem egy karrierfalhoz, ahonnan nincs út tovább. Közben pedig egy idő után már nem volt jó, hogy reggel fél ötkor, ötkor kelek, este hatra érek haza, két órát tudok eltölteni a gyerekekkel, mert nyolc körül már feküdnöm kell, hogy bírjam a másnapot. Ekkor hívott Kovács Kristóf, aki az RTL-nél Fábry műsorának producere, hogy független produkcióban megcsinálják a Nagy fogyást, szívesen dolgozna velem. Igent mondtam, bár nagyon szomorú szívvel jöttem el. Egy lelkileg nagyon nehéz, öthónapos időszak következett: ismeretlen emberekkel, nagy bizonytalanságban kellett megcsinálnunk a produkciót, ami a Tv2-nél ment adásba. Viszont mire vége lett, jó kapcsolatba kerültem Kiss Péterrel, aki akkor a Tv2-nek dolgozó Interaktív vezetője volt, és odahívott.
• Szerkesztőnek?
• Nem, ennél összetettebb feladatom lett. Egyfelől foglalkoznom kell nemzetközi műsorok kutatásával, kapcsolatot kell tartanom a nemzetközi műsorgyártókkal, a forgalmazókkal, az úgynevezett formátumtulajdonosokkal. Másfelől részt kell vennem saját fejlesztésekben, saját műsorok koncepciójának kidolgozásában, megvalósításában, ezt a munkát januártól egyébként már nem interaktívosként, hanem a Tv2 producereként csinálom majd.
• Kit köszönhet neked a nagyérdemű?
• Például Joshi Bharatot. A Tv2-nél évek óta látták, hogy a délutáni műsorsávot nyeri a konkurencia egy talk show-val, de sokáig nem tettek ellene semmit. Aztán sikerült átverekedni azt, hogy legyen ilyen műsor, és azt is elértük, hogy a beszélgetést egy bölcs, karizmatikus, markáns személyiség vezesse, aki kicsit felülemelkedik az adott konfliktusokon, és kicsit döntőbíróként jár el. De részt vettem a Mr. és Mrs., vagy éppen a Megasztár előkészítésében is.
• Joshi Bharatért hálásnak kellene lennünk?
• Nézd, nyilván mindent a helyén kell kezelni. És tény az is, hogy erről komoly vitáim vannak komoly borozások közben például Kiss Janival. És ilyenkor, amiről a beszélgetés elején kérdeztél, tényleg elgondolkodom, hogy milyen változásokat éltem meg.
• Azt mondtad, az RTL-től azért jöttél el, mert karrierfalba ütköztél. Bár még nemrég vagy itt, gondolom, amennyire tudatosan éled az életed, biztos vagyok abban, hogy elgondolkodtál: hová vezet innen az út?
• Nem szeretek a terveimről, elképzeléseimről beszélni, de természetesen vannak. A legfontosabb azonban a mostani küldetésem, az, hogy meg kell felelnem az elvárásoknak a Tv2-nél, ahol rengeteg munka vár rám, és ami egy nagyon fontos állomása az életemnek. Közben pedig egyre több energiát fordítok – és erre épp olyan tudatosan át kellett állítanom az agyam, mint korábban a szakmai célok elérésére – a családra, a barátokra.
• Akadémikus, kutató, zeneművész, politikus, színész, és személyedben immár egy tévéproducer is – nagyon széles a skála, ki mindenkit adott Gyula városa az országnak, a nagyvilágnak. Szerinted miért van az, hogy ennyi gyulai tud sikeres lenni Budapestről elkerülve?
• Hű, ezen még nem gondolkoztam, de tény, hogy nem tudsz olyan helyre menni a világon, ahol ne találkoznál gyulaival. Még Gregorich András is gyulai volt, igaz, nem tősgyökeres, a családját odatelepítették. Talán azért, mert Gyula egy oázis a pusztában, egy kulturált polgári város a mezővárosok között, és ez egy olyan izolált mikrokörnyezet, ami megvéd a káros hatásoktól, miközben nagyon jó, inspiráló baráti társaságok alakulnak ki. De szerepe van ebben talán annak is, hogy tudunk élni a lehetőségeinkkel, hogy tudunk, akarunk keményen dolgozni; én mindig azt mondtam a munkatársaimnak: ha hajnali négyre kaptál vágóidőt, akkor ne lúzernek érezd magad, hanem hősnek. Végül pedig az is sokat jelent, hogy mi, amikor eldöntöttük, hogy feljövünk Gyuláról, meghoztunk egy nagyon kemény döntést, lezártuk az életünknek egy nagyon komoly szakaszát. Ehhez kellett egy erős hit önmagunkban. és abban, amit csinálunk. E nélkül a hit nélkül, komoly tét nélkül valószínűleg semmi nem menne.
