Pomázi Ferenc, a gyulai Hírlap kertésze
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Pomázi Ferenc, az esemény egyik ötletgazdája lapunknak elárulta: az oltás nagyon egyszerű, könnyen megtanulható dolog, és bizony a biciklizéshez hasonlóan annak mozdulatai szinte elfelejthetetlenek.
– A növények fejlődését a talaj és a klimatikus viszonyok döntően befolyásolják, ahogy persze a növények genetikai sajátosságai is. Az oltás azért lehet hasznos, mert tudjuk, hogy igazán strapabíró genetikai tartalommal a vad alanyok rendelkeznek, például a vadalma és a vadkörte. Erre lehet ráépíteni azokat a nemeseket, amik a földben önmagukban talán szenvednének, kínlódnának, nem éreznék olyan jól magukat. A vadalanyok által végül jobb tulajdonságokat kapnak, hiszen például a vadkörte akár vízborításos területen is képes megélni – részletezte az oltás jelentőségét az esemény vezetője.
Pomázi Ferenc kiemelte: az ilyen programokon mindenki kap egy gyakorlóvesszőt, amit a mozdulatokat ismételgetheti, és a nap végére a saját maga által hozott vesszőket is képes lesz majd beoltani.
Azok a helyi kertbarátok, akik kedvet kaptak az eseményhez böngésszék a Gyulai Hírlap Kertész rovatát, mert Pomázi Ferenc ígérete szerint a következő időpontokról saját rovatában rendszeresen beszámol majd.