Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az Interspar vásárlóinak adománya a koraszülöttmentőre

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. HÍREK • 2016. december 30. 13:00
Az Interspar vásárlóinak adománya a koraszülöttmentőre
Az Interspar gyulai üzletében elhelyezett gyűjtőládába 163 685 forint adományt dobtak be
A gyulai Interspar áruházban kihelyezett adománygyűjtő-láda kiürítése zajlott december 28-án. A felajánlások újabb lépéssel hozták közelebb a koraszülött-mentőautó megvásárlását Békés megyében.
____Eredeti-P1140015.JPG

Összefogással minden elérhető. Képünkön: Nagy józsefFelföldi Sándor és Mihályiné Kohányi Tímea

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A gyűjtőláda kinyitásánál jelen volt Felföldi Sándor, az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület elnöke, Mihályiné Kohányi Tímea, a Gyulai Interspar áruházvezetője és Nagy József, a kihelyezés ötletgazdája.

Mint azt Nagy József elmondta, ez már a második alkalom, hogy segíteni tudnak, hiszen augusztus 20-án már átadtak egy nagyobb összeget az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesületnek. Mihályiné Kohányi Tímea aláhúzta, hogy a gyulai Interspar abban tudta segíteni a kezdeményezést, hogy az áruház területén elhelyezett egy gyűjtőládát, így az üzlet vásárlói is hozzá tudtak járulni a adománygyűjtéshez.

A doboz kinyitása után az áruház főpénztárában számolták össze a bedobott pénzérméket és bankjegyeket. Mint azt Felföldi Sándor ismertette, az augusztus óta tartó kezdeményezésük révén a gyulai Intersparban elhelyezett gyűjtődobozba 163 685 forint adományt helyeztek el, mellyel a koraszülöttmentő megvásárlását támogatják.

– A Gyulai Segédmotoros Klubon belül társaimmal egyetértésben úgy döntöttünk, hogy mellé állunk a koraszülött-mentőautó megvásárlását célzó kezdeményezésnek. Ezúton szeretném megköszönni mindenki segítségét, aki csak egy kicsivel is, de hozzájárult ennek a nemes célnak az eléréséhez – nyilatkozta lapunknak Nagy József.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM