Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Félezren versengtek a nemes ügyért

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. május 14. 14:00
Félezren versengtek a nemes ügyért
Tizenegyedik alkalommal rajtolt el Fuss a sérült gyermekekért! elnevezésű futóverseny

Tizenegyedik alkalommal rendezte meg az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület a Fuss a sérült gyermekekért! jótékonysági futóversenyt május 11-én. A nemes ügyért folyó versengésben közel ötszáz induló húzta fel futócipőjét.

Közel félezren teljesítették a távokat a tizenegyedik jótékonysági versenyen

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A már hagyománnyá nemesedő jótékonysági futónapon az indulók maratonfutásban, félmaratonban, hét kilométeren és a Határtalan Arany-tekergés 42 és 100 kilométeres kerékpáros teljesítménytúrán mérethette meg magát.

A kihívás a Prohászka Zsolt-emlékfutással vette kezdetét, majd 11 órakor elstartolt a Várfürdő-Arany maraton, a félmaraton és a hét kilométeres verseny mezőnye is. A kihívást teljesítőket Tóth Jenő és Tordai Ferenc indította útnak, a két fiatal korábban egy háromkerekű kerékpárral és egy elektromos kerekesszékkel gazdagodhatott az egyesület jóvoltából. A több ország indulóját felsorakoztató jótékonysági versenyen közel ötszáz induló képviseltette magát, akik egy igazán nemes ügyért teljesíthették a kilométereket.

 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ahogy azt Felföldi Sándor, a szervező Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület elnöke elmondta, a Fuss a sérült gyermekekért! elnevezésű jótékonysági futóverseny bevételét az egyesület által a már idén ötödik alakalommal megrendezendő Át-járás tábor részbeni finanszírozására kívánják fordítani.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Eredmények: Hét kilométer: 1. Gyebnár Éva, 2. Baka Szilvia és Roxin Bernadett. 1. Huszár János, 2. Kovács Bence és 3. Pápa Zsombor. Hét kilométer sérült férfi: 1. Farkas Gábor, 2. Szarvas Zsolt és 3. Bajusznács Gábor. Hét kilométer sérült nő: Laklia Bernadett, 2. Jakab-Bálint Szilvia és 3. Bálint Réka.

Félmaraton: 1. Ijjasné Róta Annamária, 2. Frankó Csilla és 3. Sztancsik Brigitta. 1. Varga István, 2. Zelei Zsolt és 3. Jurth Gyula. Félmaraton sérült férfi: 1. Urbán János, 2. Kozma Zoltán és 3. Huszti Gábor. Félmaraton kerekesszékes nő: 1. Terhes Ágota, 2. Tremmelné Kovács Ágota és 3. Czibere Tünde. Félmaraton kerekesszékes férfi: 1. Somogyvári Imre, 2. Csávás Lajos és 3. Dobay Péter. Félmaraton váltó: 1. Jámbor Zita és Pribék Szilvia, 2. Nagy Izabella, Prohászkáné Nemes Szilvia és Gulyás Réka Anita, 3. Leszkó Diána, Varju Erika és Budai Krisztina. 1. Kovács Máté, Szabó Ádám és Molnár Balázs, 2. Patkó Balázs, Rácz Roland és Benkő Zoltán Tamás, 3. Molnár Gábor Attila, Mucsi Korinna és Molnár Gábor Zoltán.

Maraton: 1. Nagy Roxana Angela, 2. Berger Marianna és 3. Csík Irén Erzsébet. 1. Juhász Krisztián, 2. Biri Ferenc és 3. Szalai András.

GYULAI HÍRLAP • 2019. május 14. 13:30
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)