Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit az Át-járás tábor

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. HÍREK • 2020. július 13. 16:20
Hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit az Át-járás tábor
Nyolc héten át négyszáz diáknak biztosítanak lehetőséget a tartalmas nyári kikapcsolódásra

Hatodik alkalommal rendezi meg az Át-járás tábort az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a gyulai Gellény Birtokon, ahol nyolc héten át látnak vendégül hátrányos helyzetű, illetve fogyatékossággal élő gyerekeket. A tartalmas kikapcsolódásról többek között a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya gondoskodik.

A VI. Át-járás tábor megnyitója

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A tábor július 13-i, sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitóján jelen volt Krizsán Anett, a Békés Megyei Kormányhivatal igazgatója, Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora, Polyák Zsolt, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Telekné Furák Mónika, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, Felföldi Sándor, az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület elnöke és Furák István táborvezető.

Furák István lapunknak elmondta, az Át-járás táborban immár hatodik éve fogadnak a térségből hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű diákokat, valamint fogyatékossággal élő gyerekeket.

– Idén is nagyon sokféle programot szerveztünk. A tartalmas szórakozás mellett a hasznos időtöltésnek is szentelünk időt, a rendőrség különböző témájú prevenciós előadásokkal készült, de sport- és közösségi programok is lesznek – ismertette a táborvezető.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Mint kiderült, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot nyújtott be a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsához a tábor megrendezésére, ez pozitív elbírálásban részesült. A programba rendészeti ügyintéző szakos hallgatók is bekapcsolódtak, őket három hétig látták vendégül, július 13-tól pedig nyolc héten át hátrányos helyzetű, illetve fogyatékossággal élő gyerekek kapnak lehetőséget a tartalmas nyári kikapcsolódásra.

A megnyitón Zalai Mihály és Kozma Gábor is azt hangsúlyozta, hogy a fiatalok kivételes lehetőséget jelent a tábor.

Furák István örömét fejezte ki, hogy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa is csatlakozott a tábor megrendezéséhez.

– Azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek szeretnek ide visszajárni, hiszen rengeteg élménnyel és tudással gazdagodhatnak nálunk – tette hozzá.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Polyák Zsolt kiemelte: a tábor vezetőinek és partnereinek idén is tartalmas programokat sikerült szervezniük, amiben kiemelt szerepet kapott a közösségépítés.

A megnyitó végén emléklapot és emlékplakettet vehetett át Tárnok Gabriella az ötödik Át-járás táborban végzett munkájáért. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)