Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A málenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2016. november 25. 13:59
A málenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek Gyulán
Az emlékműnél diákok, pedagógusok és az önkormányzat képviselői helyeztek el koszorút
____Eredeti-GYHRCSD_0005.JPG

bagyinszki zoltán mondott emlékbeszédet

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyula Város Önkormányzata és Gyula Város Német Nemzetiségi önkormányzata szervezésében idén is megemlékeztek a málenkij robotra elhurcolt gyulaiakról november 25-én. A németvárosi templom mellett álló emlékműnél diákok, pedagógusok és a szervezők képviselői gyűltek össze. 

A gyulai német származásúak közül több mint ötszázan dolgoztak éveken keresztül a Sahti környéki bányákban. Közülük hatvannégyen vesztették életüket betegségek, vagy egyszerűen a rossz körülmények miatt.

Az eseményen a szervezők egyike, Bagyinszki Zoltán emlékezett a málenkij robot, azaz a "kis munka” áldozataira, és néhány mondatban ismertette, milyen körülmények között kellett élniük az akkor 17–45 éves gyulaiaknak Szibériában. 

– Idén harmadik éve kerül megszervezésre ez a megemlékezés. Minden olyan magyarországi városban megemlékeznek ilyenkor, ahonnan kényszermunkára hurcoltak el embereket. A gyulaiak közül a többség haza tudott jönni, de sokan meghaltak, többen a szörnyen nehéz munkavégzésben. A gyulai németek főként bányában dolgoztak, nagyon nehéz körülmények között – részletezte Bagyinszki Zoltán

Az emlékezés végén a megjelent diákok és a szervezők is koszorút helyeztek el az emlékműnél.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0024.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)