Az átadóünnepségen az óvódások adtak műsort
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ahogy Szilágyi Ferencnétől, az intézmény vezetőjétől megtudtuk, az elmúlt hónapok során az óvodában egy bruttó 45 millió forint értékű, teljes körű felújítás történt, aminek része volt új vizesblokkok kialakítása, óvodabővítés mosdóval, irodával, és egy egyedülálló légtechnikát is beépítettek, ami egy hasonló intézményben sincs egyelőre a városban.
Szilágyi Ferencné
– Ez a berendezés fél óránként biztosítja a friss levegő cseréjét a csoportszobákban, így hűvösebb időben is könnyen megoldhatóvá vált a helyiségek szellőzése. Ez a megoldás a gyermekek egészségének védelme érdekében valósult meg – emelte ki a tagintézmény vezetője.
Szilágyi Ferencné hozzátette: az oviba 40 apróság jár, akik mind nagyon örülnek, hogy végre birtokba vehették a teljesen megújult épületet.
Dr. Görgényi Ernő
Az átadó eseményen elsőként Kiss Tamásné fejezte ki örömét a megvalósult fejlesztéssel kapcsolatban, és kiemelte: képviselőként 2 éve tevékenykedik a választókerületben, és a hasonló városi felújítások olyan események, amiknek minden képviselő, pedagógus és a gyerek egyaránt örülhet.
Dr. Görgényi Ernő köszöntőbeszédében hangsúlyozta, a városvezetés igyekszik a helyi köznevelési intézményeket sorra felújítani, és mindegyikben korszerű feltételeket teremteni annak érdekében, hogy a gyulai gyerekek olyan körülmények között kapják meg a magas szintű pedagógiai szolgáltatást, amely kiváló alapot biztosít nekik ahhoz, hogy elinduljanak az életben.
Szalagátvágás
– Természetesen vannak még felújításra váró intézményeink, amikre vonatkozóan a terveinket elkészítettük, ezért azt szeretném, hogy a már elkészült beruházások reménnyel töltenének el mindenkit, akinek az intézménye még nem lett felújítva. Lépésről lépésre haladunk előre – emelte ki a városvezető.
A polgármester hozzátette, hogy a jelenlegi felújítás során a tető új héjazatot kapott, a külső homlokzatra hőszigetelő réteg került, új mosdó és melegítőkonyha létesült, emellett kicserélték az összes nyílászárót, új, akadálymentes bejárót alakítottak ki, és az épület körüli járdák is átépítésre kerültek.
– Bízunk benne, hogy a demográfiai folyamatok is alátámasztják majd azt az optimizmust, ami vezérel bennünket akkor, amikor az óvodákat és az iskolákat felújítjuk – tette hozzá a polgármester.
Az átadóceremóniát mindvégig az intézménybe járó ovisok műsora színesítette, amit egy apuka, Csüllög Ferenc kísért gitáron. Az ovisok műsora után, az esemény végén a szervezők minden projektet segítő közreműködőnek emléklapot adtak át.
A megújult óvodaépület
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba



























