Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megkezdődött a XVII. Körös-völgyi Sokadalom

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2016. július 01. 21:35
Megkezdődött a XVII. Körös-völgyi Sokadalom
A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása
A néptáncé és a népművészeté a főszerep a hétvégén a vár körül, hiszen július 1-jén megnyitották a XVII. Körös-völgyi Sokadalmat, amely egyben a Várszínház ötvenharmadik évadának nyitórendezvénye. A megnyitó előtt öt fellépő együttes bevonásával invitáltak minden jelenlévőt közös táncolásra. A köszöntőket Kónya István, Gyula város alpolgármestere kezdte, aki szerint az esemény erősíti az identitástudatunkat.
____Eredeti-DSCN2629_2.jpg

Közös tánc a vár előtt 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

– Morus Tamás azt mondta, hogy a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ahogy szétnézek itt a téren, és látom az iparművészeket, fiatal táncosokat, azt gondolom, hogy jó helyen van a láng. Ők adják tovább az ifjú generáció számára, azért, hogy meg tudjuk őrizni népművészeti értékeinket, hagyományainkat, népszokásainkat, a magyarságunk alfáit és omegáit. Minden sokadalom egy bizonyos tematikára épül, a mostanié a játék. A játék öröme, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt fontos. Kívánom, hogy ebbe belefeledkezve, mindenki töltse kellemesen ezt a hétvégét – mondta Kónya István.

Gyalog László, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesület elnöke kiemelte, hogy a rendezvény a Dél-Alföld legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye. Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke és a sokadalom egyik főszervezője köszönetet mondott mindenkinek, aki elfogadta a meghívást, a kézműveseknek, táncosoknak és zenészeknek is.

– Évek óta nyomon követem a várszínházi évadot, most is nagyon vártam már, hogy elkezdődjön. A Shakespeare Fesztivál tematikus darabjai mellett kedvelem a Ladics-házas előadásokat és a beregszásziak játékát. Külön öröm, hogy sokadalommal nyit a színház, színes program ez a turistáknak, kisgyerekes családoknak, igazi értéket képvisel, hogy itt a népi kultúra kerül a középpontba, lehetőséget nyújtva ezzel a fiataloknak a gyökereik megismerésére – mondta Lovas-Tóth Kata.

A ma esti program a IX. Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsora. Szombaton, július 2-án olyan rendezvényeken vehetnek részt az érdeklődők, mint a XX. Békés Megyei Táncosok Találkozója vagy a Békés Megyei Néptáncgála. Vasárnap, július 3-án a Körös-völgyi Főzőversennyel kezdődik a nap, de lehet nevezni a „Viharsarok legfinomabb pogácsája” elnevezésű pogácsasütő versenyre is. Később folytatódik a mindhárom napon átívelő X. Határ Menti Összművészeti Fesztivál, este pedig a Balassi Táncegyüttes lép fel. 

A Körös-völgyi Sokadalom teljes időtartama alatt népi kismesterség-bemutató, játszóház és népművészeti vásár várja az érdeklődőket. A részletes programról itt olvashat. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)