Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kiállítás nyílt Kohán György emlékére Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterKULTÚRA • 2016. június 18. 12:00
Kiállítás nyílt Kohán György emlékére Gyulán
Decemberben lesz ötven éve, hogy a művész elhunyt
____Eredeti-GYHRCSD016.JPG

Kiállításmegnyitó a Kohán Képtárban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Egy Simonyi Imre verssel köszöntötte a Kohán 50’ – Képek a fiókból című kiállítás megnyitóján összegyűlteket Beszterczey Attila július 16-án. Decemberben lesz ötven éve, hogy elhunyt Kohán György Kossuth-díjas festő, grafikus, akinek számos alkotását eddig nem láthatta a nagyközönség. Mintegy háromszáz kép közül válogatták ki a kiállított képeket. Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy tudja, minden gyulai büszke a város szülötteire.

Dombi Ildikó

– Gyula abban a szerencsés helyzetben van, hogy több ilyen nagy név kötődik a városhoz, most egy ilyen neves ember halálának az évfordulójára emlékezünk. Szeretném felhívni a gyulaiak figyelmét arra, hogy mennyire fontos az, hogy az értékeket és hagyományokat, ezeknek az embereknek az emlékét őrizzük. Kohán György kétszer adott a városnak: adott azzal, hogy itt született és a művészetével hírnevet hozott a településnek, és adott azzal is, hogy a hagyatékát Gyulának adta – mondta Dombi Ildikó.

Dr. Árpásiné Kohán Mária, Kohán György keresztlánya, a Kohán Alapítvány elnöke megnyitó beszédében felemlegette a művész szomorú sorsát.

Dr. Árpásiné Kohán Mária

– Kohán a pálya elején és végén létezett, közte és azóta is alig. Hiába állított már ki tizennégy évesen, mutatta meg tehetségét Gyulán és Békéscsabán, a Nyugat folyóirat képkiállítása kellett ahhoz, hogy felfedezzék. Azon a tárlaton huszonegy grafikájával vett részt, és jelentős sikert aratott. Igazán csak a halála előtti években sikerült megtörnie a hallgatást. A Magyar Nemzeti Galériában 1965-ben rendezett kiállításán kétszáz képét láthatta a közönség. Minderre azért fontos emlékezni, mert az itt látható képek közül sokat, a grafikák kvalitását tekintve, valószínűleg a galéria közönsége is látta. Azóta mindössze egy alkalommal, 1976-ban, halálának tízedik évfordulóján volt nagyszabású kiállítása Budapesten – mondta.

Elmesélte továbbá, hogy Kohán gyakran a rajzait és festményeit használta fizetőeszköznek, de előfordult, hogy pár pengőért próbálta eladni a műveit, hogy ételhez jusson. A megnyitó beszéd után Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője egy csokor virággal köszönte meg dr. Árpásiné Kohán Máriának a segítséget és a közreműködést.

A tárlatot július 24-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Kohán Képtár nyitvatartási idejében.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)