Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Meghúzta a faragasztót

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. április 26. 18:00
Meghúzta a faragasztót
Kórházba szállítottak a gyulai mentősök egy nőt, aki véletlenül mérgezte meg magát
____Eredeti-mentoallomas02_osz.JPG

A gyulai mentőállomás 

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

Faragasztót ivott egy nő múlt hétfőn, a kiérkező mentősök kórházba szállították – tudta meg lapunk Schneider Lászlótól, a gyulai mentőállomás vezetőjétől.

Másnap a mentők az egyik gyulai iskolába vonultak ki, ahol testnevelésórán szenvedett térdsérülést egy fiatal lány – számolt be a hét elején történt eseményről a szakember.

Schneider László azt is elmondta, csütörtökön öngyilkossági kísérlet miatt riasztották őket. Mint megtudtuk, egy nő gyógyszerrel próbált véget vetni az életének.  

Múlt pénteken egy gyerek kerékpározás közben sérült meg, az esés következtében az alkarja tört el. Másnap agyrázkódással szállítottak kórházba egy fiút, akit focizás közben rúgtak fejbe labdával. Ugyancsak szombaton szenvedett alkarsérülést az a férfi, aki a létráról esett le.

Vasárnap két felnőttet és egy gyereket szállítottak kórházba epilepsziás roham miatt a helyi mentősök. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)