Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyula is képviselteti magát a 2016-os Utazás Kiállításon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. március 04. 21:00
Gyula is képviselteti magát a 2016-os Utazás Kiállításon
A fürdőváros pultjánál a legtöbben a látnivalók és a programok iránt érdeklődtek

Egy év kihagyás után ismét részt vesz Gyula az Utazás Kiállításon, melyet március 3–6. között 39. alkalommal rendeznek meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Az ország legnagyobb turisztikai seregszemléjén 28 ország 350 kiállítójának ajánlatából válogathatnak a látogatók.

____Eredeti-utazas_kiallitas_zentai_peter.JPG

A dél-alföldi stand

Fotó: Zentai Péter 

Tóth Henriett, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. marketingasszisztense lapunknak elmondta: a nemzetközi szakkiállításon a társaság a Gyulai Várfürdővel és a Hunguest Hotel Erkellel közösen képviselte a várost a Dél-Alföld standján.

A turisztikai cég a települést bemutató kiadványokkal, rendezvénynaptárral, valamint a gyulai kedvezménykártya kiadó- és elfogadóhelyeit tartalmazó magazinnal jelent meg a vásárközpontban, de pultjánál a fürdővárosi szolgáltatók, szállásadók prospektusai is elérhetők voltak.  

A marketingasszisztens kiemelte: voltak, akik célirányosan keresték a gyulai ajánlatokat. Mint megtudtuk, a rendezvény első két napján a legtöbben a látnivalók, illetve a programok iránt érdeklődtek, főként a hamarosan megnyíló Almásy-kastéllyal kapcsolatban tettek fel kérdéseket.  

A szakember szerint továbbra is az AquaPalota vonzza a városba a legtöbb turistát. Megjegyezte ugyanakkor, hogy új turisztikai attrakcióként az országosan egyedülálló kastélykiállítás is sok vendéget csalogathat majd Gyulára.

A négynapos idegenforgalmi szemle belföldi díszvendége Budapest, kulturális díszvendége Brazília volt, míg külföldi szakmai díszvendégként idén Kína mutatkozhatott be. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)