a személyzet. ők fogadják a látogatókat
Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J.
Ötszáznegyvenhatan járták be a március közepén hivatalosan is megnyíló Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontot a március 4–9. közötti időszakra hirdetett próbaüzem első napján. A lehetőséget a helyieknek kínálta fel a város vezetésével egyetértésben az épületet működtető nonprofit kft. Ezzel nem csak a gyulaiak kastélyhoz fűződő kötődését szeretnék erősíteni, a véleményüket is kikérik, hogy a tényleges nyitásra a lehető legjobb arcát mutassa a látogatóközpont – olvasható a közleményben.
– Az első látogatóktól kapott visszajelzések azt erősítik, amit munkatársaimmal magunk is éreztünk, gondoltunk a kiállítással kapcsolatban. Minden vendégünk elismeréssel szólt a látottakról, s legtöbbjük azzal tért haza: a nyitás után visszatér, hogy még jobban felfedezze a kastély sok-sok titkát – tájékoztatott Dombi Ildikó, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontot működtető nonprofit kft. ügyvezető igazgatója.
A délelőtt 10 órától negyedóránként indított 27 csoportban 546-an járták be az épületet, ami csoportonként átlagosan 20 főt jelent. A hétvégére egyébként már nincs szabad hely, a gyulaiak maximálisan éltek a kastély adta lehetőséggel. A gyulaiak – egy előzetes regisztrációt követően – március 9-éig vehetnek részt a mintegy másfél órás kastélybejáráson. A tesztüzem március 11-től egy újabb szakasszal folytatódik, amiben már bárki a látogatóközpont vendége lehet. A március 15-ig tartó tesztüzemet március 18-án a hivatalos megnyitó követi. A nagyközönség üzemszerűen március 19-től ismerheti meg egy alföldi kastély hétköznapjait és ünnepeit a gyulai Almásy-kastélyban – áll a sajtóközleményben.



























