Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megünnepelték a Körös Táncegyüttes fennállásának 65. évfordulóját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E. KULTÚRA • 2016. február 29. 15:30
Megünnepelték a Körös Táncegyüttes fennállásának 65. évfordulóját
Az érdeklődők nagy száma miatt kétszer adták elő műsorukat a táncosok
Dupla előadással jubilált a Körös táncegyüttes 65. születésnapján, amit a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban rendeztek meg február 27-én. Az eseményen fotógyűjtemény, sajtóanyagok és régi német- és törökországi, kanadai utazások képei színesítették az épület emeletének büféjét. Akadt 1965-ből származó plakát és újságcikkek is egészen 1953-tól, így az programra érkezők képekben is végigkövethették a táncegyüttes elmúlt 65 esztendejét.
GYHRCSD_038.JPG

utánpótlásban sincs hiány

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az délutáni első előadás dr. Görgényi Ernő köszöntőjével indult.  – Magam sem tudom, mikor volt akkora érdeklődésre számot tartó rendezvény Gyulán, amelyre kevésnek bizonyul a művelődési központ színházterme. A dupla teltház azt jelzi, micsoda várakozás övezte a mai gálát, az ország számos pontján élő egykori tagok közül is sokan hazatértek. Az 1950-ben, eredetileg Béke táncegyüttes néven indult csapat rengeteget tett a helyi értékek bemutatásáért, és az évtizedek során számos alkalommal bizonyítottak hazai pályán és idegenben is – kezdte gondolatait polgármester, aki beszéde végén 100 000 Ft-ot nyújtott át a gyulai önkormányzat nevében az éppen jubiláló csapatnak. A jelképesen átadott támogatást az együttes népviseletekre költi el.

Dr. Görgényi Ernő

Ezt követően lépett színpadra a jelenlévő csoportok mintegy 150 táncosa, akik között a általános iskolásoktól a hatvan fölöttiekig minden korosztály megtalálható volt. Elsősorban egykori körösökből álló tánccsoportok léptek fel, úgymint a Végvár táncegyüttes, az Őszülő Halánték csapata, valamint a régi Körös táncegyüttes fiatal és örökifjú generációi. A résztvevők ezen a napon Born Miklós, Patyi Zoltán, Gyalog László koreográfiáit adták elő.

Műsorukat kiegészítette a fiatal utánpótlások műsora: a Cimbora néptáncegyüttes Szentiványi állomáson című koreográfiája. Hajdú István Gergely, a helyi alapfokú művészeti iskola tánctanára lapunknak azt is elárulta, hogy az ifjak hamarosan egy székesfehérvári országos tanulmányi versenyen teszik majd próbára tánctudásukat.

Patyi Zoltán, a Körös táncegyüttes jelenlegi vezetője a Gyulai Hírlapnak elmondta: az egykori és mai táncosok főként a régi vezetők koreográfiáival lépnek színpadra. – Born Miklós 1985-ig vezette a csapatot, majd utána Gyalog László következett a sorban 2006-ig, és őket követtem én az együttes koreográfusai között. Ám a táncosok és vezetőik mellett nagyon fontos szereplői az estének a Téglás zenekar tagjai is, akik hosszú évtizedek óta segítik a munkánkat – tette hozzá Patyi Zoltán.

A színpadon az est főszereplői parajdi, szatmári, kalotaszegi, sárközi, mezőségi és méhkeréki táncokkal örvendeztették meg a közönséget, majd a táncos eseményt a Vigadóban vezette le a csapat, ahol az este a fellépőknek és családtagjaiknak szóló zenés vacsorával zárult.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)