born miklós
Áprilisban ünnepelte kilencvenedik születésnapját Born Miklós, a Balassi Táncegyüttes alapító tagja, művészeti vezetője, a Körös Táncegyüttes koreográfusa. A Békés megyei néptáncélet meghatározó alakjával a kerek évforduló kapcsán pályája kezdetéről, eredményeiről beszélgettünk.
Born Miklóstól megtudtuk, egykor tagja volt az Árpád cserkészcsapat regöseinek, itt ismerkedett meg a népművészettel, így a néptánccal is. Később ezekből a regösökből alakult a Balassi Táncegyüttes.
A gyulai Körös Táncegyüttesnek huszonhárom éven keresztül volt a koreográfusa, ottléte alatt megváltozott az együttes programja, színesebb, látványosabb és színvonalasabb lett.
Mint mondta, a „nagy fesztiválok időszakának” hívják ezt a korszakot az együttes történelmében. Először a hazai fesztiválokon vettek részt, Pécsett és Debrecenben díjakat is nyertek, majd jöttek a külföldi fellépések, jártak többek között Nizzában és Dijonban is. Az utóbbi helyszínen megrendezett nemzetközi néptáncfesztiválon a gyulai és békéscsabai táncosokból álló csoport Ezüstlánc díjat nyert, a zenészek pedig az Aranyfürt díjat érdemelték ki.
Born Miklós alapította a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségét, valamint nevéhez fűződik az Országos Szólótánc Fesztivál is.
A koreográfus elmondta, a rendszerváltozás előtt létezett egy Országos Néptánctanács elnevezésű szervezet, amely nem volt igazán sikeres, ezért alapította meg 1989-ben a megyei néptáncosok szövetségét, amely azóta is az ország egyetlen ilyen jellegű szervezete.
Kiemelte: a szólótáncfesztivál ötletével Vásárhelyi László koreográfus állt elő, de 1974-ben ő dolgozta ki a rendezvény menetrendjét és lebonyolítását, nyugdíjazásáig pedig ő volt a főrendezője is.
Born Miklós számtalan díjat és elismerést kapott pályafutása során, az egyik legmeghatározóbbnak a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, a Békéscsabáért kitüntetést és az Életfa díjat tartja, de kapott Kiváló Népművelő elismerést is.
A pályájuk elején járó táncosoknak azt tanácsolja, hogy legyenek hűségesek, kitartóak, szorgalmasak és fegyelmezettek. Emellett megjegyezte a jó közösségi szellem fontosságát is.