Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dr. Dévényi-Dabrowsky Géza a Jobbik új választókerületi elnöke

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. február 19. 20:30
Dr. Dévényi-Dabrowsky Géza a Jobbik új választókerületi elnöke
A korábbi elnök, Vágási Pál az ifjúsági tagozat választókerületi szervezője lett
Dr. Dévényi-Dabrowsky Gézát, a Jobbik volt országgyűlési képviselőjelöltjét nevezte ki a párt országos vezetése Békés megye 3-as számú választókerületének elnökévé – jelentette be február 19-ei gyulai sajtótájákoztatóján Csengeri Lajos, a helyi alapszervezet elnöke, választókerületi szervező.
____Eredeti-devenyi_jobbik_sajtaj_2016.jpg

Képünkön (balról jobbra): Csengeri Lajos és dr. Dévényi-Dabrowsky Géza

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Csengeri Lajos közölte: a választókerület korábbi elnöke, Vágási Pál január 1-jétől az ifjúsági tagozat választókerületi szervezője lesz.

Dr. Dévényi-Dabrowsky Géza elmondta: 2009-től tagja a Jobbiknak, korábban a MIÉP gyulai elnöke volt. 2010-ben a dél-békési térségben, míg 2014-ben a békéscsabai választókerületben indult a Jobbik színeiben az országgyűlési választáson.

Az új választókerületi elnök azt reméli, hogy körzetében pozitív kép alakul ki a Jobbikról, és a 2018-as választásig még több embert sikerül megszólítaniuk politikájukkal.

Dr. Dévényi-Dabrowsky Géza a migrációs helyzetre is kitért a sajtótájékoztatón. Az alkotmány tervezett módosítása kapcsán leszögezte: a Jobbik jelenlegi formájában nem támogatja a törvényjavaslatot, amely „olyan hatalmat adna a jelenlegi kormányzat kezébe, amellyel visszaélhet”.

Hangsúlyozta továbbá: a Jobbik terrorveszély esetén három napra biztosítana lehetőséget a kormánynak arra, hogy rendkívüli jogrendet vezessen be, utána a parlament négyötödös többségű döntéséhez kötnék ennek meghosszabbítását.

Kivennék ugyanakkor a törvényjavaslatból azokat az intézkedéseket, amelyek korlátoznák a kereskedelmi termékek, az energiahordozók vagy a fogyasztási cikkek beszerzését, a tömegkommunikációs intézmények működését, a postai és az internetforgalmat, illetve az emberek mozgásszabadságát és a gyülekezési jogot.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)