Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán tartott fórumot Z. Kárpát Dániel és Marczingós László

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2025. szeptember 26. 12:29
Gyulán tartott fórumot Z. Kárpát Dániel és Marczingós László
A devizakárosultakat várták a Világórához

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Országos lefedettségű egyesületté tennék a júliusban megalakult Banki Károsultak Fogyasztóvédelmi Szövetségét; a következő hetekben megkezdik a települési csoportok alapítását – jelentette ki Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke csütörtök este a gyulai Világóránál, ahol Marczingós László ügyvéddel tartott mintegy ötvenfős lakossági fórumot Igazságot a devizahiteleseknek! címmel.

A politikus elmondta, a devizásszervezetek vezetőivel aktívan dolgoznak, már fogalmazzák a devizahitelesek követeléseit. Aláhúzta, álláspontjuk szerint a tőkeösszegen felül minden forint visszajár a károsultaknak, és a rendezés árát az érintett bankoknak kell kifizetnie. Hozzátette, a „megoldáscsomagukat” a Fidesznek és a Tisza Pártnak is odaadnák, azzal a feltétellel, hogy „nem kilúgozva” valósítják azt meg.

Z. Kárpát Dániel lapunknak ismertette, május óta járják az országot a devizakárosultak ügyét képviselő Marczingós Lászlóval, a gyulai a huszonhetedik állomásuk. Mint kifejtette, a fórumok fő célja, hogy az érintettek – akik hosszú éveken át egyedül voltak a problémájukkal – megismerjék egymást, és „megfogják egymás kezét”.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Közölte, jelenleg csaknem ezer tagja van a banki károsultak szövetségének. Az egyesület vármegyei felelősei már megvannak, és a későbbiekben a települési csoportok is vezetőket választanak. A politikus hangsúlyozta, ha sokan vannak, nagyobb súlya van a szavuknak, nagyobb nyomást tudnak gyakorolni a döntéshozókra.  

Jelezte, november 8-án Devizás Igazság Napja néven Budapesten demonstrációt szerveznek, ahová több ezer embert várnak.

Kérdésünkre leszögezte, a mai napig nagyon sok az érintett, tudomásuk szerint 3–5 millió devizahiteles szerződést kötöttek, akár egy családban többet is. Hozzáfűzte, a fórumokon számos „lehetetlen élethelyzet jön velük szembe”.  

Marczingós László érdeklődésünkre kifejtette, véleménye szerint a parlamentnek hatályon kívül kellene helyeznie a 2014-es DH törvényeket, hiszen azok ellentétesek az európai uniós joggal és irányelvekkel. Hangsúlyozta, az általa kidolgozott „lex Marczingós” a 10-15 éves „devizástörténet” valamennyi kérdésére igyekszik választ adni.  

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az ügyvéd úgy véli, a törvényjavaslat – amelyet hétfőn újra az igazságügyi bizottság elé visz a Jobbik – eddig azért nem ment át az Országgyűlésen, mert a parlamenti többség attól tart, az államnak kell majd anyagi felelősséget vállalnia, amit nem bírna el a költségvetés. Nyomatékosította, a kártérítés felelőssége a bankoké, amelyek viszont azzal riogatják a kormányzatot, hogy csődbe mennének.

„Ez nem igaz, a bankrendszer ezt túléli, majd feltőkésítik magukat, vagy azt a pénzt, amit hazavittek, és nem az övéké volt, visszahozzák” – fogalmazott, megjegyezve, hogy a devizakárosultakhoz visszakerülő pénz fellendítené a gazdaságot.  

Marczingós László képviselte ügyvédként azokat az adósokat, akiknek a perében az Európai Unió Bírósága idén tavasszal a devizahitelesek szempontjából fontos ítéletet hozott: egy 2007-es svájci frank alapú autólízing-szerződésről kimondta, hogy az az indexálási mechanizmusa miatt érvénytelen.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)