Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán látható a teljes Balaton-felvidék

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Cs. É. • KULTÚRA • 2016. január 08. 20:00
Gyulán látható a teljes Balaton-felvidék
Darabos György fotográfus munkáiból nyílt tárlat a Gyulai Várszínház Kamaragalériájában
Fotókiállítás megnyitójával kezdte az új esztendőt január 7-én a Gyulai Várszínház. A kamaragaléria falain szűk másfél hónapon keresztül a békéscsabai születésű, enteriőr- és épületfotóiról ismert Darabos György fotográfus Balaton-felvidéken készült munkáiból látható válogatás.
____Eredeti-GYHRCSD_017.JPG

darabos györgy a gyulai kiállítás megnyitóján 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Gedeon József köszöntőjében elmondta, hogy egykori iskolatársának 2003-ban már volt látható itt kiállítása, de ezek a képek Darabos György fotográfusi pályájának is új állomását jelentik. Sokáig a Budapesti Műszaki Egyetem, majd a Lakáskultúra magazin, az Octogon, az Atrium, az Intérieur és az Otthon magazin fotósaként dolgozott, az ő szemén keresztül volt nyomon követhető a mai kor valamennyi építészeti változása, de speciális fölkészültségének köszönhetően számos tárgy- és műtárgy, valamint festmény fotója vált élvezhetővé a nagyközönség számára.

Darabos György és Osváth Sarolta 

Darabos György jó 10 éve tájképekkel is gazdagítja munkái sorát, hisz akkor kezdte bejárni a Káli-medencét és a Magyarország egyik legszebb tájának számító Balaton-felvidéket, ott készített képeiből pedig nemrégiben egy vaskos könyv is született „Nagy Káli Könyv” címmel. Ennek képanyagából válogatva hozták létre ezt a mostani, „Pillanatok a Balaton-felvidékről” címet viselő tárlatot.

A rendhagyó kiállítást a könyv szerkesztője, Osváth Sarolta aranytollas újságíró nyitotta meg, aki Darabos György munkáinak méltatása mellett meg is interjúvolta a fotóművészt.

– Az első kép 2006-ban készült, először filmet terveztünk forgatni a vidékről, aztán döntöttünk a könyv mellett, de sokáig építészeti kiadványban gondolkodtunk. Az azonban számomra is érdekes felfedezés volt, hogy a zsáner- és portéfotók által az emberek történeteket hoznak a képekbe, és ezáltal a könyvbe is – árulta el Darabos György, hozzátéve, hogy ez az album olyan szemmel mutatja be a vidéket és az ott élőket, hogy sok esetben még a helyiek sem ismerték fel, csak rácsodálkoztak a vidék szépségeire.

Az író, Bojár Iván András művészettörténész és Darabos György fotóművész számára mindenképp ajándéknak számít ez a vaskos, mintegy ötszáz oldalas album, melyben a 13 000 elkészített képből 600-at csodálhat meg az olvasó.

Az IVON Kiadó gondozásában megjelentetett album további érdekessége, hogy a gyulai Dürer Nyomdában készült, mivel az itteni technológia a könyvben is nagyon jó minőségben tudta megjeleníteni Darabos György fotóit.

A tárlat február közepéig látható, Gedeon József pedig ígéretet tett arra, hogy a 12 éves gyulai fotókiállítási ciklust ezentúl is tartani fogják.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)