Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sportsérülések miatt hívták a gyulai mentőket

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. december 08. 09:00
Sportsérülések miatt hívták a gyulai mentőket
A fiatalokat a megyei kórház baleseti sebészetére szállították be
Több sportsérültet is el kellett látniuk a gyulai mentősöknek az elmúlt napokban – közölte lapunkkal Schneider László, a helyi mentőállomás vezetője. Mint megtudtuk, a fiatalokat boka-, térd- és kézsérülésekkel szállították be a megyei kórház baleseti sebészetére.
____Eredeti-mentok07_osz.JPG

képünk illusztráció

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

A mentőállomás vezetője elmondta: az elmúlt héten elsősorban vérnyomás-ingadozás, illetve szélütés gyanúja miatt riasztották a mentőket, és több időset végtagsérülés miatt kellett kórházba vinniük.

A szakemberek a hét elején egy békéscsabai lakost is elláttak, a férfi favágás közben baltával vágta meg az ujjait. Aznap egy gyulai esethez is kihívták a mentőket, a nő üveggel sértette meg a kezét. A hét közepén egy motoros esett el, csípősérülés gyanújával szállították el. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)