tanácskozás a gyulai városháza ovális termében
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
A városháza ovális termében megtartott eseményen Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház igazgatója és munkatársai voltak jelen, akik több részletben tartották meg ismertetőjüket az érdeklődő gyulai intézményvezetőknek. Az általános információk átadása mellett elsősorban olyan ottani alapcsoportjaikról számoltak be, mint a Báboda, a Szöcskék csapata vagy iskolaprogramjuk.
A Báboda a helyi, színjátszáshoz kedvet érző ovisoknak szól, akik a bábozáson keresztül ismerkednek a teátrum világával. A Szöcskék a szigligeti önkéntes diákok csapata, iskolaprogramjuk pedig arról szól, hogy az óvodától a középiskola végéig egy-két apró feladattal hogyan lehet közelebb hozni a diákokat a színház világához.
Kónya István alpolgármestertől, a program egyik ötletgazdájától megtudtuk, a mostani szakmai tanácskozást hamarosan egy gyakorlati rész is követi majd Nagyváradon. Ott a gyulaiak saját szemükkel is megtapasztalják majd a kinti csoportok működését, és betekinthetnek az nagyváradi kulisszatitkokba is.
– Ezzel a programmal nem elsősorban tehetséggondozás a célunk, mert egy színházban sok más feladat is várhatja a tanulókat a szórólapozástól, az öltöztetésen át a kellékes munkákig. Természetesen a kiváló gyulai helyszínek lehetőséget adnak fellépésre is, de a legfontosabb talán az az eredmény lesz, ha sikerül az itteni nebulók színház iránti érdeklődését felkelteni, és kinevelni a következő évtizedek kultúrafogyasztó generációját – fejtette ki Kónya István.
A tanácskozáson elhangzott, az együttműködő felek a jövőben határokon átnyúló, közös projektekben is gondolkodnak.

























