a nyári egyetem egyik helyszíne: a gyulai vigadó
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
Katona Ilona előadása a turizmusmarketingről, az értékesítésről, valamint az ösztönző taktikai és regionális kampányokról szól, ezen kívül a marketingkommunikációs eszközök használatát is bemutatja. A Gyulai Hírlapnak Katona Ilona hangsúlyozta, a turizmus mindig is fontos szerepet játszott Gyula város életében. Ennek a konferenciának is kiemelt témája az turizmus, ezen belül is az egészségturizmus. Mint elmondta, a Magyar Turizmus Zrt.-t képviselve, az előadása a turizmusmarketing fontosságát hangsúlyozza, hiszen amikor nagyon sok versenytársa van az országnak, a régiónak, Gyula városnak, akkor nagyon fontos egy olyan együttműködésben gondolkodni, amely arról szól, hogy minél jobban meg tudjuk mutatni Gyula város turisztikai lehetőségeit, és a turisztikai vállalkozóknak segíteni kell a piacra jutásban.
- A tendenciák azt mutatják, hogy Gyulán és a Dél-Alföldi régióban egy szép fejlődésnek vagyunk tanúi. Amikor a vendégforgalmi adatokat elemeztük, akkor láttuk, hogy tavalyi év egy nagyon sikeres év volt: 18%-al nőtt a vendégforgalom a Dél-Alföldi régióban. Gyula a vendégforgalomban rendkívül jól teljesített, egy 12 %-os növekedéssel a legnépszerűbb városok között van: hatodik helyen, ami egy nagyon nagy dolog. A vendégéjszakák száma alapján is a 11. helyen áll a város, és ez országos viszonylatban óriási, hiszen sok megyeszékhelyet és több Balaton melletti települést is megelőzött. Nagyon fontos, hogy erre a konferenciára a szolgáltatók eljöjjenek, benne részt vegyenek, és aktívak legyenek, hiszen a város életében a turizmus meghatározó, és nagyon jól kell tudni a városnak magát pozícionálni. Fontos belföldön és külföldön is úgy megmutatni az értékeket, hogy közben minél nagyobb vendégforgalmat és minél több turisztikai bevételt generálunk – fejtette ki lapunknak az igazgató.
Katona Ilona hozzáfűzte: minden szakmai rendezvénynek jelentősége van, és minden szakmai rendezvény arról szól, hogy a közös gondolkodás még tovább folyjon. Mint kifejtette, a gyulai nyári egyetem nagyon gazdag programjával hozzá tud ahhoz járulni, hogy mind az önkormányzati, mind a vállalkozói és a civil szféra minél jobban át tudja beszélni az aktuális feladatokat, tennivalókat.
A rendezvényekre a nyariegyetem.gyula@gmail.com e-mail címen lehet jelentkezni. Az érdeklődőknek azt is fel kell tüntetniük a levélben, hogy melyik napon kívánnak ellátogatni a programokra. Az első 100 jelentkezőt a helyszínen ajándékkal köszöntik a szervezők.
A rendezvény részletes programját itt tekinthetik meg.

























