Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csonka György lett a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének új elnöke

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2015. február 25. 16:30
Csonka György lett a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének új elnöke
Az egyesület éves közgyűlésén a tavalyi évben végzett munkáról is beszámoltak
Az egyesület vezetőségi tagjai, középen az új elnökkel. Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia

Csonka György személyében új elnököt köszönthet a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete. A szervezet február 25-i, éves közgyűlésének résztvevői ismét megválasztották vezetőségi tagjaikat. A szavazás mellett, a találkozón az elmúlt évek történéseiről és az egyesület pénzügyeiről is szó esett.

A közgyűlés napirendi pontjait Schriffert József alelnök ismertette, majd Kovács Ernő korábbi elnök tartott beszámolót a szervezet 2014-ben végzett munkájáról. Kovács Ernő kiemelte, az egyesület kilenc klubjának életében összesen mintegy 400 nyugdíjas vesz részt. Ezek a klubok az elmúlt évben körülbelül 121 rendezvényt, kirándulást bonyolítottak le. Kovács Ernő örömmel emlékezett az egyesület fennállásának 25. évfordulója alkalmából tavaly nyáron megrendezett ünnepségre, amely kifejezetten népszerűnek bizonyult.

Ezt követően Novák Mihály, az ellenőrző bizottság elnöke tartott beszámolót. A Gyulai Hírlapnak Novák Mihály elmondta, az utóbbi időben egyre kisebb összegekkel kellett gazdálkodnia az egyesületnek, ugyanis egyetlen bevételük a tagdíjak beszedéséből származik, emellett pedig a múlt évi pályázatok is eredménytelenek maradtak. Novák Mihály hozzátette, egyesületük számára az önkormányzat ingyenes teremhasználatot biztosít.

A Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete – tekintve, hogy legutóbb 2011. február 23-án döntött a vezetőségi tagok személyéről – a beszámolók után ismét választást tartott. A közgyűlés egyhangú szavazata alapján az egyesület új elnöke Csonka György, alelnöke Schriffert József, titkára pedig Kovács Ernő lett. A vezetőségi tagok közzé választották Hízóné Fazekas Irmát, Szöllősi Ferencet, Csíkos Dánielt, Koczika Györgyöt, Debreczeni Jánosnét, Puczkó Istvánnét, Kovács Katalint és Gróh Andrásnét. Az ellenőrző bizottság elnöki posztját továbbra is Novák Mihály tölti be, akinek munkáját Szegedi Mihályné és Mindzsák Erzsébet bizottsági tagok segítik.

 

Képünkön (balról jobbra): Schriffert József és Kovács Ernő. Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)