Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Jó és mozgalmas évet zárt a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete – fogalmazott a Gyulai Hírlapnak Debreczeni Jánosné elnök február 20-án a szervezet Erkel Ferenc Művelődési Központban tartott évértékelő közgyűlése előtt.
Mint mondta, a hosszú Covid-időszak után, 2024-ben valamennyi programjukat sikerült megvalósítaniuk. Hozzátette: egyebek mellett közösségépítő szalonnasütést, sétáló- és egészségnapot szerveztek, és idén is hasonló programokat terveznek.
Hangsúlyozta: a céljuk, hogy kimozdítsák az időseket a komfortzónájukból. Jelenleg mintegy 200-220 tagjuk van, a helyi idősklubok tagságát is beleszámolva. Az egyesületben az átlagéletkor 70 év, a legidősebb tag 90 éves.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az elnök azt is megjegyezte, hogy „elöregednek a nyugdíjasklubok”, ezért egyre kevesebb van belőlük. Hozzáfűzte: a „fiatalabbakat” nehéz bevonniuk az egyesület életébe, de néhány év múlva talán ők is kedvet kapnak ahhoz, hogy csatlakozzanak hozzájuk.
Arról is beszámolt, hogy a működésükhöz és a programjaik megvalósításához szükséges anyagi forrást a tagsági díjakból, a gyulai önkormányzat által nyújtott támogatásból és a Nemzeti Együttműködési Alaptól elnyert pályázati forrásokból biztosítják.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A közgyűlésen Görgényi Ernő polgármester is részt vett, aki lapunknak kifejtette: szoros az önkormányzat kapcsolata az érdekvédelmi egyesülettel, amelyet Kónya István alpolgármesteri keretéből anyagilag is támogat. Emellett a programok terén is együttműködnek a szervezettel, amelynek az egyik legfontosabb küldetése, hogy közösségi életet teremtsen a nyugdíjas korúaknak.
A városvezető úgy fogalmazott: a közgyűlésen elhangzó beszámolóból maga is informálódhat, és képet kaphat arról, miben nyújthat segítséget a város az egyesületnek.
Kérdésünkre elmondta: azt tapasztalja, hogy a lakókörnyezetükkel kapcsolatos kérdések és a város aktuális ügyei iránt is érdeklődnek az idősek. Rámutatott ugyanakkor, hogy a nyugdíjas korúak világa is rendkívül színes, ezért tipikus érdeklődési területeket az idősek esetében sem lehet meghatározni.



























