Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csányi Sándor Gyulán is igyekezett megfejteni a nőket

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós ÉvaINTERJÚ • 2014. december 14. 15:00
Csányi Sándor Gyulán is igyekezett megfejteni a nőket
Csányi Sándor: A férfi és a nő között a híd a szeretet meg a humor
A Kontroll, a Rokonok, a Szabadság, szerelem, az Állítsátok meg Terézanyut!, a Csak szex és más semmi vagy épp az S.O.S. szerelem! című filmekből ismert Csányi Sándor már többször is megfordult Gyulán. Legutóbb akkor, amikor a nők gondolkodását igyekezett megfejteni az Erkel Ferenc Művelődési Központ színpadán. A színészet mellett a Thália Színház művészeti vezetőjeként is tevékenykedő művészt így az őt mostanában foglalkoztató kérdésekről is faggattuk. A Thália Színház múlt év októberében mutatta be a kedvelt amerikai stand-up humorista, Robert Dubac monodrámáját A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás? címmel, a kérdés megválaszolását napjaink egyik legnépszerűbb férfiszínészére, Csányi Sándorra bízva. A párkapcsolati kérdéseket sok humorral feszegető sikerprodukció Gyulára is eljutott, Csányi Sándor pedig a fogadtatásról és az előzményekről is beszélt.
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A darab rendezője, Szirtes Tamás tanár úr mesélte, hogy annak idején a Madách Színházba járt be Hofi Géza, aki mindenkinek vicceket mesélt. De nem azért, hogy szórakoztassa az embereket, hanem mert így tesztelte, hogy min nevet a takarító, mi az, amin a büfés, a portás bácsi vagy épp a rendező úr, mert ebből a teljes merítésből látta, hogy melyik vicc kinél hogyan működik. Ennél a darabnál is folyamatosan figyelni kell a reakciót, mert ha valami nem működik vagy 5-6 mondatnál rendszeresen laposabb a fogadtatás, akkor azon változtatni kell. Persze, vannak olyan kis egységek, amik fontosak, ezért nem lehet kihagyni, de alapvetően az egész gerince nagyon jó és jól is működik, és az arányokat tekintve mindössze csak kb. 4% az improvizáció, mert a fennmaradó 96%-ban a darab fix elemekből áll. Az eredeti hossza 2 óra 10 perc volt, ebből először 1,5 órát csináltunk, most pedig 1 óra 10 perc körül van, ezt az időtartamot már egy monodráma esetén a nézők kényelmesen el tudják viselni.

– Ha Hofi Géza a viccek fogadtatásáról előzetesen tájékozódott, ennél a darabnál mi derül ki az előadások során? Hiszen meglehetősen kényes és örökösen aktuális témával foglalkozik.

A Thália Színház mellett az ország több pontján is rendszeresen játsszuk, így azt állíthatom, hogy Pest és vidék közt nincs különbség, ugyanúgy reagálnak az emberek. Az már az elején kiderül számukra, hogy itt lehet nevetni, mert ez egy vígjáték, és amint erre rájönnek, minden nagyon jól megy. Mert ezeket a dolgokat – amiről a dalrab szól, hogy miért elviselhetetlen a férfi és miért kibírhatatlan a nő - gyakorlatilag mindenki a saját bőrén érzi, mi pedig igyekeztünk úgy válogatni a példákat, hogy azok ne legyenek nagyon elvontak, hanem olyanok, amikkel általában mindennap találkozunk. Sok ismerősöm látta eltérő korosztályból, más intellektuális és gazdasági helyzetben lévő emberek, és tulajdonképp ugyanúgy fogadták.

– A közönség érzékenységi összetétele mennyire derül ki egy-egy este során?

Az szerintem nem rajtuk múlik, az már tőlem függ, hogy én mennyire vagyok jelen az előadásban. Nagyon érdekes, hogy ez alapvetően egy olyan vígjáték, amiben van 2-3 olyan elgondolkodtatóbb, érzelmes rész, ahol a nézőket meg lehet fogni. Mert amikor nagyon-nagyon nevetnek, akkor lehet élesen váltani, mélyebb rétegbe menni, hiszen ha nagyon felmegy a nevetés, akkor tudnak utána nagyon mélyekké válni a csendek. Ezek azon múlnak, hogy mennyire sikerül jól az előadás. A nézők mindig lelkesen jönnek, én is mindig lelkesen készülök, de az egyik este ilyenre sikerül, a másik meg olyanra, függetlenül attól, hogy az ember igyekszik mindig a lehető legjobbat kihozni. Sokszor van olyan, hogy nehezen indul az este, mert például egész nap dolgozom előtte és fáradt vagyok, aztán történik valami váratlan, amin összenevetünk a nézőkkel, ettől beindul a közös kommunikáció, és a legjobb előadások az ilyen estékből lesznek. Érdekes ez.

– Az is érdekes, hogy ebben a darabban egészen más arcát mutatja, mint amit a filmekben eddig megismerhettünk.

Mert ez teljesen más jellegű dolog, még színházon belül is, és az első perctől kezdve másképp is kellett dolgozni rajta. Általában egy darabot hat héten át próbálunk, ezt kilenc hétig, ráadásul úgy, hogy csak én vagyok benne. Egész nyáron bejártunk próbálni, ha a tanár úrnak épp volt valami dolga, akkor bementem egyedül, és mondtam a szöveget az üres nézőtérnek, ami azért elég ijesztő. Gyakorlatilag teljesen kétségbe estem, de amint beültek a nézők, már nagyon jó volt játszani. Egy egyszemélyes előadást nem lehet úgy megcsinálni, hogy az ember bemegy a színpadra és szépen elszerepli, mert ezt az 1 óra 10 percet egészen másfajta, nagyon erős koncentrációval kell végig vinni. De amennyivel nagyobb az energiabefektetés, annyival nagyobb a végén az öröm is. Mert elfáradok ugyan, de még akkor is telítve vagyok életkedvvel meg örömmel. A Tháliában 540 ember fér el a nézőtéren, ennyi ember nevet egyszerre, ami nagyon-nagyon sok energiát ad.

– Miközben készültem erre a beszélgetésre, meglepődve láttam, hogy egy-egy felkészülési folyamatban képes akár hetekre kizárni a külvilágot, hogy csak a szereppel foglalkozhasson. Ez manapság önmagában véve is luxus, így különösen érdekel, hogy mit tanul meg az ilyen időszakokban?

Igazából nem a szerepről tud meg sokat az ember, hanem saját magáról. Az egyik idei darabban, a Liliomban egy olyan embert játszom, aki nem tudja kimutatni a szeretetet és inkább agresszív lesz, ahelyett, hogy gyengéd merne lenni. Az ilyen alkalmak különösen rámutatnak az embernek a saját zárkózottságára, saját tüskésségére, felnagyítja a saját bajait, tehát azokkal foglalkozik és nem is a szerepet elemezgeti, hanem azokat a közös pontokat, amik a szerep és közte vannak. Tulajdonképpen ez egy pszichoterápiás jellegű folyamat.

– Az, hogy az ember mindig főszerepeket játszik és gyakran forgat filmet, csak kívülről látszik idilli állapotnak, hisz a teljes képhez hozzátartoznak az előzmények, a kaposvári színházban és a Krétakörben eltöltött évek is. De azt is vallja, hogy nincs szerepéhsége. Akkor mi alapján van egy-egy szereppel közlendője?

Sokfajtát játszik az ember, a Liliom pedig épp olyan darab, amiben van miről beszélni. De lesz egy kétszereplős darab a Schell Jucival tavasszal, ami egy kezdődő párkapcsolatról szól, és amiben két negyvenes ember jön össze, de nem igazán merik már hinni, hogy a kapcsolatukból még lehet valami. Az számomra a ki nem adásról szól. Tulajdonképpen ezek azok a dolgok, amik engem igazából érdekelnek. Egyrészt a történet, másrészt - hogyha igazán őszinte akarok lenni - az a színészi kihívás izgalmas benne, hogy megállom-e a helyem, érdekelni fogja-e az embereket, és ha bejönnek rá, akkor fogom-e tudni őket szórakoztatni, eszembe jut-e bármi? Mert tényleg van egy olyan pont, amikor az ember agya leblokkol és abban a pillanatban nem nagyon tud mit csinálni, de ha az ember jó állapotban van, és egy pillanatra ki is megy a fejéből a szöveg, akkor mond helyette mást, és nincs baj. Baj akkor van, amikor hirtelen rájössz, hogy ott ül 440 ember, aki mind téged néz és akar valamit. Na, az tud félelmetes lenni. Ezeken azért alapvetően túl van az ember, de mégis egy másik szint, amikor egyedül áll ki, mint amikor egy színdarabban 15-en vannak a színpadon, és mindenki csinálja a maga dolgát.

– Ennél a darabnál mi volt megismerhető?

Ennél, A férfiagynál leginkább azt volt nagyon fontos megismerni, hogy miért működnek így a nők, miért jár más rugóra az agyuk. Ennek egész egyszerűen fiziológiai oka meg antropológiai tényezője van, részben mert máshogy vagyunk nevelve, másképp szocializálódtunk, az idők során teljesen más volt a feladatunk, az agyunk más részét használtuk, aminek nagyon sokféle következménye van. Másképp vitatkozunk, mást tartunk büntetendőnek. A nők azt gondolják, hogy büntetés az, ha egy férfihoz nem szólnak, a férfi pedig azt hiszi, végre van egy normális estéje, mert nem beszélnek hozzá folyamatosan. Tehát ez neki jutalom, amitől a nő még jobban megsértődik. Ezek az elcsúszások nagyon jók, és a nők rövidebb ideig bírják ezt elviselni, mert egy idő után szétrobbannak. Vagyis az egész darab arról szól, hogy mi az, amiben különbözünk.

– De arra is sikerült rájönni, hogy hol és hogyan hidalhatók át ezek a különbségek?

Szerintem a kettő között a híd a szeretet meg a humor. Mert humor nélkül biztos hogy nem lehet közös nevezőre jutni. Ha a férfiak nem találják szórakoztatónak azt, ahogy a nők beszélgetnek az autókról, a nők pedig nem találják szórakoztatónak azt, hogy a férfiak mennyire ügyetlenek a gyerekekkel vagy a konyhában, akkor csak haragvás van belőle, pedig szerintem ezt egy kifejezetten szórakoztató dologként is lehet látni.

– Az, hogy nemrégiben elvállalta a Thália Színház művészeti vezetői tisztségét, szintén egy önmagáról megtanulható folyamat része?

Igen, mert alapvetően a művészeti vezetőség nem arról szól, hogy én kapjak minél több szerepet, sokkal inkább azon van a hangsúly, hogy hogyan tudom magam kivonni az előadásokból, és az új feladataimmal foglalkozni. Mert a művészeti vezető felelőssége az, hogy az előadás eladható legyen. Ehhez fel kell mérni, mit tudunk eladni, kit és hogyan kell megszólítani, milyen reklámokat, plakátokat kell ehhez kitalálni, milyenek legyenek a jegyárak, és havonta hányszor játsszunk el egy-egy darabot. El kell dönteni, hogy egy vígjáték esetén hol van a felvállalható középút a bulvár és a művészet között, mert a nézők többsége csak szórakozni akar, de amikor megveszi a jegyet és alkalomhoz illően felöltözve elmegy a színházba, mégiscsak egy kiemelt esemény az életében, és mégiscsak tartalmas szórakoztatást vár. A színészek pedig tudják, hogy a közös munka csak bizonyos időre szól, mert vagy a színész kap egy jobb lehetőséget vagy megválnak tőle, az pedig mindig nagyon rossz, ha az embert elküldik. A személyzeti kérdésekről az igazgatóval és a főrendezővel közösen döntünk, de soha nem bűntudatból vagy érzelmi alapon, mert ez mindig szakmai kérdés. Tehát ezek nehéz dolgok, és rengeteg apró-cseprő dolog van, amit meg kell csinálni, miközben ezek észrevétlenül bedarálják az embert.

– Másféle habitust kívánó feladatok. Ezen a területen is tudja feszegetni a határait?

Jó lenne valahogy azt megtanulni, hogy minél jobban és minél flottabbul menjenek a dolgok, és minél szélesebben lássam át ezt az egészet. Ezalatt a másfél év alatt rengeteget nyílt ki előttem a világ, és rengeteget tanultam, de amikor az ember elkezd valamivel foglalkozni, másfél év alatt csak arra jön rá, hogy milyen őrületesen nagy dolog az, amibe belekezdett és hogy milyen rettenetesen kevés az, amit valójában tud. De hát ez is a folyamat része, menni kell benne előre.

– Az itt szerzett tapasztalatok az élet más területén is kifejtik a hatásukat?

Rengeteg konfliktusba kell keveredni, és szinte minden nap van egy olyan tárgyalás, amiben veszekedés van, amit azért egy színész igyekszik elkerülni. De ha az ember ezt megszokja, akkor rájön, hogy nem olyan borzalmasan nehéz dolog ez, mert akár a konfliktusokat is lehet normálisan kezelni, mert nem veszekedésről van szó, hanem arról, hogy egymásnak ütköző érdekeket egyeztessünk úgy, hogy a végeredmény mindenkinek jó legyen. Az, hogy rettenetesen lusta vagyok és szeretem magam előtt tologatni a dolgokat, az elmúlt másfél év szintén megtanította, hogy nem lehet. Nehéz és összetett feladatok ezek, de miután a káosz leülepszik, az ember megszokja, hogy mindent azonnal elintézzen, és ha ezt uralja, más területeken sem lesz fennakadás.

 

Névjegy

Csányi Sándor, az egyik legnépszerűbb magyar színész már gyermekkora óta erre a pályára készült. Előbb még elvégzett ugyan egy épületgépészeti szakközépiskolát, de az érettségi után a kaposvári Csiky Gergely Színházban segédszínészként tanulta ki a színészmesterséget. Negyedik próbálkozása után 1997-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, aminek elvégzése után 2001-ben a Krétakör Színház tagja lett. A Radnóti Miklós Színházban tíz évig dolgozott, majd elvállalta a Thália Színház művészeti vezetését.

Ismert filmjei (a teljesség igénye nélkül): Kontroll (2003), Magyar vándor (2004), Állítsátok meg Terézanyut! (2004), A temetetlen halott (2004), Tóték (2004), Csak szex és más semmi (2005), Szabadság, szerelem (2006), Rokonok (2006), S.O.S. szerelem! (2007), Kaméleon (2008), Poligamy (2009), Apacsok (2010).

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)