Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A magyar jazzélet sztárjai lépnek fel a Gyulai Várszínházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. S. • KULTÚRA • 2014. november 13. 10:30
A magyar jazzélet sztárjai lépnek fel a Gyulai Várszínházban
November 13-án, csütörtökön 19 órakor a várszínház kamaratermében
Kőszegi Imre. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A magyar jazzélet sztárjai lépnek fel a 40 év jazz című koncerten november 13-án. Kőszegi Imre Liszt Ferenc-díjas jazzdobos decemberben lesz 70 éves. Több mint 50 éve van a magyar jazz élvonalában. 1966-tól 1970-ig Nyugat-Európában élt, ahol számos neves jazzmuzsikussal játszott együtt. Miután hazatért, a legnagyobb magyar zenészek voltak társai: Pege Aladár, Gonda János, Csík Gusztáv, Szabados György, Szakcsi Lakatos Béla, Vukán György. A legendás Rákfogó együttes alapító tagja. 1975-ben alakította meg saját együttesét Kőszegi Rhytm and Brass néven. Hat évig a Magyar Jazz Szövetség elnöke is volt. Több mint 150 jazz- és poplemezen működött közre.

Berkes Balázs a magyar jazzvilág doyenje 1937-ben született. Csellósként kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán nagybőgő szakon diplomázott 1962-ben. 1962-től 1978-ig a Magyar Rádió együtteseiben dolgozott, tagja volt a Stúdió 11-nek is. Ezek mellett a magyar jazzélet legjelesebbjeivel játszott. Vukán Györggyel 1962 óta játszott együtt a zongoraművész haláláig. 1980-tól Kőszegi Imrével és Vukán Györggyel alkották a legendás Super Triót. Számos hazai és külföldi jazzfesztiválon lépett fel. 1965 óta tanítja nagybőgőre a fiatal nemzedékek sorát. Gazdag életművéért az idén Liszt Ferenc-díjban részesült.

A fiatal zongoristanemzedék egyik legtehetségesebb tagja Rozsnyói Péter, aki Magyarországot képviselte a montreux-i jazz-zongora versenyen. Több formációban játszik, szólókoncerteket is ad, van egy saját triója is. Kőszegi Imrével 2004 óta zenél együtt. Tagja a Winand Gábor kvartettnek is. Ennek a három kitűnő muzsikusnak hallgathatják meg a játékát a kamarateremben.

  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)