Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Évzáró horgászversenyt rendeztek a gyulai Kiss Horgásztavak halfogói

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • K. Sz. • HÍREK • 2014. szeptember 16. 11:00
Évzáró horgászversenyt rendeztek a gyulai Kiss Horgásztavak halfogói
Az egész napos esőzés ellenére mintegy 30 horgász vett részt a rendezvényen
Évzáró verseny a Kiss Horgásztavakon. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Évzáró versenyt rendeztek egymás között a Kiss Horgásztavak éves területi engedéllyel rendelkező horgászai. A megmérettetés résztvevőinek számán nem tudott csökkenteni az egész napos esőzés, mintegy 30 horgász vett részt a rendezvényen. A verseny különlegessége az, hogy az összetartó kis csapat saját maga biztosítja a díjazást, hiszen minden horgásznak hozott valamilyen díjat felajánlásként, ugyanakkor a rendezvény zárásaként a körömpörköltet Kiss Mihály tógazda támogatta a résztvevőknek. A pörkölt elfogyasztása után a rossz idő ellenére is sokan a helyszínen maradtak, hogy a házi pálinkák és konyakok körbekóstolása mellett megbeszéljék az idei év legszebb horgászélményeit.

A verseny végeredménye:

1. Szatmári Roland    6,91 kg  
2. Szekeres Dávid     3,4 kg
3. Vidó György         3,31 kg

Legnagyobb hal:

Szatmári Roland 3,76 kg (ponty). Különdíjként Póka György gyulai festőművész alkotását nyerte el, valamint a Temes megyei Gyér (Giera) polgármestere, Victor Hotean által felajánlott vándorkupa idei tulajdonosa lett.

A versenyen kívül Kiss Mihálynak egy 10 kg-os szürkeharcsát is sikerült horogra csalogatnia.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)