Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kisebb nemzetközi horgászversennyel indították évadjukat a gyulai pecások

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2016. április 10. 12:23
Kisebb nemzetközi horgászversennyel indították évadjukat a gyulai pecások
A legnagyobb halat, ami egy 6,5 kilós amur volt, Petrovszki István fogta ki
Kisebb nemzetközi horgászversennyel indította az évadot a Gyulai Sporthorgász Egyesület csapata április 9-én. Az Erkel és Rákóczi tavakon megrendezett esemény a Gyulai Sporthorgász Egyesület és a „Kiss-horgásztavak” közös szervezésében zajlott. A versenyen egyéni és páros indulók mérték össze horgásztudásukat.
____Eredeti-IMG_3510.JPG

az eső sem zavarja a vérbeli pecásokat

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Reggel 6 órakor érkeztek a lelkes pecások, akik fél órával később már a Gyulai Sporthorgász Egyesület 2015-ös beszámolóját is meghallgathatták, amin kiderült, a gyulai sporthorgászok nem követtek el fegyelmi vétséget a tavalyi évben. A gyulai a megye legnagyobb sporthorgász köre, mint megtudtuk: közel 1300 tagot számlál a helyi pecások csapata.

A pecahelyek kisorsolása után a versenyzők 7 órakor elfoglalták helyüket a tó körül. A verseny csendben zajlott, volt egy kis eső, ám a végére a napocska is kisütött a gyulai horgásztavak felett. A cél természetesen a legnagyobb hal akasztása volt, ezzel kereken 13 óráig próbálkozhattak a horgászok. 

Kiss Mihály, az esemény egyik szervezője lapunknak elmondta: ez a versenyen is az nyer, aki súly szempontjából a legtöbb halat fogja, így a szervezők már reggeltől folyamatosan mérlegelnek, hogy a horogra akadt állatok minél előbb visszakerülhessenek természetes környezetükbe.

– Az eseményt 2007-ben indítottuk el, idén a helyiek mellett Almáskamarásról, Nagyszalontáról és Nagyváradról is érkeztek hozzánk versenyzők – részletezte Kiss Mihály. – Van egy vándorkupánk is, és egy olyan csapatunk, amelyik ha idén harmadjára is elviszi azt, akkor végleg náluk marad majd a serleg. Idén díjazzuk a legnagyobb hal kifogóját is – tette hozzá az esemény szervezője.

 

____Eredeti-IMG_3558csapatverseny_dobogosai.JPG

a csapatverseny dobogósai

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Az eredményhirdetés után a versenyzőket bográcsban készült ebéd várta. Idén a legnagyobb halat, ami egy 6,5 kg-os amurtvolt, Petrovszki István fogta ki. Az egyéni verseny első helyezettje a sarkadi Szabó Zsolt lett. A több mint 30 kilogrammos fogás birtokosát két gyulai versenyző követte a dobogón: Szatmári Roland és Tóth Béla, akik mintegy 18 és 14 kilogrammnyi halat fogtak ki a verseny hat órájában.  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)